Sándor Mária öngyilkosságot követett el, megmentették


Olvasom a cikket. “Magára maradt Sándor Mária, korábban öngyilkosságot is megkísérelt”. Furcsa érzés, kemény ütés a mellkason. Hogy érezhet most a többi ápoló? Magyarországon és külföldön is.

A bentlakásos ápolónak nagyon sok ideje van gondolkodni. Amikor dolgozik azért, amikor szüneten van, azért. Meg olvasgatni is, cikkeket, híreket. Itt van például ez: “Elgyötört orvosok rohangálnak a betegek körül”.

Mi lehet Magyarországon? Mi van a jéghegy csúcsa alatt? Ha ennyi látszik belőle.

Így ütnek sorban a gondolatok:
Sándor Mária.
A fekete ruhás nővér.
Az a nővér, aki bevállalta, hogy csinál valamit.
Értünk, segítségre szorulókért. És az egészségügyért.
Öngyilkosságot követett el.
Így elképzelem a folyamatot.
Öngyilkosságot követett el…
Öngyilkosságot követett el…
Nem “kísérelt meg”, ahogy az újság írta, hanem “elkövette”, csak megmentették.
Meg akarta ölni magát…
Elképesztő.
Pedig csak dolgozni akart, ápolni.

Közben nincs ápoló elég.

Forognak, egymásba kapaszkodnak az érzések, a gondolatok. Szédítő.

Gyakorlatilag folyamatosan keresnek emberek azzal, hogy Angliába akarnak menni ápolónak. Gyakorlattal, anélkül, angol nyelvtudással, anélkül, fiatalok, idősek, képzettek, képzetlenek.

Aki otthon marad az nem tud dolgozni, sem megélni, aki pedig tenne valamit a javítás érdekében, az ellehetetlenül, majd öngyilkosságot követ el.
Mivaaan?

Lepereg a szemem előtt a mai napom. Le sem írom.
Hogy lehetne erről úgy írni, hogy csak a kontraszt menjen át, meg a fájdalom, a keserűség, az együttérzés, ami ennek kapcsán születik, átérezve Sándor Mária küzdelmét, és a Magyarországon küszködő kollégák helyzetét.
Előkúszik, megsuhint kicsit a szégyen. Mennyire igazságos vagy igazságtalan az élet? Elszántan visszazavarom a sarokba. Csak nem képzeled!
Mindegy, nem írom le részletesen, sem a saját, személyes konklúziómat, az eset kapcsán.

Legszívesebben felhívnám és megpróbálnék neki segíteni, eljutni egy másik országba dolgozni.
De nyilván pontosan tudja ő is, hogy mik a realitások, a lehetőségek, és nyilván jó oka van annak, hogy ő miért inkább Magyarországon próbált küzdeni, boldogulni.
Mi lesz vele vajon? Mi lesz a többi ápolóval, nővérrel, gondoskodóval, mentőssel, éhbérért küzdő szerencsétlen egészségügyi dolgozókkal?
És mi lesz azokkal, akik segítségre szorulnak, betegek, öregek?

***

Ezeket azután láttam, hogy kitettem a posztot:

Kolozsvároson: Nagyon szégyellem, Mária

WMN-n: A rohadt életbe, hogy hagytuk ezt, emberek! – Sándor Mária, a szívünk szakad meg érted…

Meglep a hangulata mindkét írásnak, bár érteni vélem, hogy honnan mondják ezt a szerzők. De akkor is furcsa. Hiszen mindenki tudja, hogy elképzelhetetlenül nagy a gáz az egészségügyben.
És az oktatásban.
És az idősgondozásban.
És a gyerekvállalásban.
És a munkaerőpiacon.
Közben az emberek továbbra is, tömött sorokban hagyják el az országot. Ahol pedig úgy tűnik, semmi nem változik.

.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s