Nem kurva, szextárs és szociális szexmunkás, az! Ahogy a Mórickák elképzelik…

Megjelent ez a cikk az Indexen. “Nem kurva, szextárs és szociális szexmunkás” címmel.
Nagyon ügyes cikk, tök jól fel van építve a logikája. Szépen körüljárja a témát, és a lehetséges kritikai észrevételekre is preventíven és proaktívan válaszol. Mert ez nyilván nem a férfiak szexfüggéséről és a nők elnyomásáról/kizsákmányolásáról szól, dehogy. Lám, nők is igénybe veszik, lám Lisa, a szextárs is legitimálja, lám nem a nők testének használata ez, hisz Józsi még pucér nőt sem látott életében, fotón sem, egyébként is félénk mint egy vízitündér. Anyukája szervezi neki oda ezt a drága lyányt.
És lám nem kurvaság ez, mert pénzéhes prosti nem csinálhatja, csak olyan nők akik direkt ezt szeretnék, erre élveznek, vagy akkora lelkük van mint ide a Vénusz, ahonnan egyébként is származnak. És hát tényleg, lássuk be, az igény abszolút jogos, hisz a vigalmi negyedek, (tudjátok azok, ahova a kiskorú magyar cigánylányokat adják el kétszázezer ropogós forintért,) rém igazságtalanul vannak tervezve, mert nem akadálymentesek. Szörnyű, kemény egy világ ez…

Ha egy, az ápolói műfajt vagy a prostitúció természetét nem ismerő, jóérzésű ember olvassa, simán örömmel bólogat, hogy mekkora nagyszerű megoldás ez. Az öreg, a fogyatékos, és a segítésre született nő is happy, éljen a kreativitás, az élet élvezete és a szex!

Többen is írtak, és kérdezték, hogy mit gondolok erről.

Először kérdeznék:

• Te lennél ápoló?
• Te lennél idősgondozó?
• Törölnéd a seggét a szegény, idős vagy fogyatékos embereknek?
• Zavarna, ha nem vagy elég gyors, és véletlen leszarja a karodat?
• Vagy a fejedre fingik mikor épp a pelenkáját próbálod lehúzni?
• Szívesen sikálnád az idegen műfogsorról a saláta darabokat, a vacsorád után?
• Lennél szextárs az öregek házában?

Aztán.

• Hány olyan embert ismersz a környezetedből, aki lenne ápoló, vagy az is?
• És hány olyat, aki ezt örömmel csinálja, és ha választhatna, akkor is ezt csinálná? És nem inkább mondjuk valami egészen mást.
• Láttál már ápolókat, sokat, közelről? Hallottál az életükről, a sorsukról, hogy mi előzte meg azt, hogy ápolók lettek? Láttad, hogy sokszor milyen testi és fizikai állapotban vannak?
• Szeretnéd, hogy a gyereked ápoló legyen?

Ezekre a kérdésekre az emberek válasza leginkább az, hogy NEM.
Nem furcsa ez?
Nem kezd el az agyad kattogni, hogy akkor hogy is lehet ez a való életben?

Én is rendszeresen kapok olyan visszajelzéseket, amiben az emberek vagy borzadnak, vagy tiszteletüket fejezik ki aziránt, hogy ezt a munkát bírom csinálni. “Én ezt nem bírnám”, hangzik el gyakorta.

De, bírnád, te is, ahogy annyi millió nő. Bírnád te is ha rászorulnál, vagy megtudnád, hogy bírni akarod (Hofi után szabadon).
Kapaszkodj meg, ha nem a gyerekeimet kéne eltartani, és ennyit keresni, és fizetni keményen a minőségi oktatásukért milliókat évente, azok után, hogy az országból kivándorolni kényszerültünk, könnyen lehet, hogy én sem ezt a munkát végezném. Harmadennyiért elmennék egy jó kis terepi szervezethez, és váltanám a világot megfele.
Mert tudod, ha már bevállaltuk, akkor igyekszünk lelkiismeretesen felnevelni őket és megvédeni, amennyire lehet, pl. a bántalmazó magyar oktatási rendszertől, és attól a lélekölő, kilátástalan, jövőtlen közegtől, amiben a fiatalok kénytelenek ott vergődni. Ahogy teszi ugyanezt sok kollégám.

Pusztán azért, mert sok keurópai nő sokat tud ezzel keresni, és megtalálni a számítását, az otthonától távol, attól ez még nem egy férfiálom. Leányálom maximum, de ez elég sokat el is mond a nemek közötti különbségekről a munkaerőpiaci viszonyok tekintetében.
Az ápolás, a gondoskodás iszonyú energia igényes, fárasztó, leszívó munka, mármint ha az ember jól akarja csinálni. Minden anya tudja ezt.

Az ápolók, a gondoskodást pénzért végzők, semelyik társadalomban nincsenek elismerve. Sokat írtam már erről, meg egyébként is köztudott. Jellemzően az adott hely minimálbérén tengődő, kizsákmányolt, más lehetőséghez nemigen hozzáférő női végzik, lestrapáltan.
Illetve pl. Angliában a keurópai diplomás nők. Azt hiszem több volt MTA kutatóintézeti dolgozó nővel találkoztam az utóbbi időben idős angolok lakásaiban gyógyszert adagolva, mint magyar konferenciák pulpitusán. Több tanár, művész, és közgazdász nővel, mint a magyar kormányban vagy a parlamentben.

Ez az ápolók valósága.

És ha te nem mennél el ápolónak, akkor miért gondolod, hogy más annyira szereti csinálni? Mármint olyan tömegek, akikre a társadalomnak szüksége lenne. Gondolkoztál már azon, hogy kik és miért mennek ápolónak? Odafigyeltél arra, hogy mit beszél a fekete nővér például?

És akkor most mindezt emeljük harmadik kitevőre, és képzeljük el, hogy ahogy az Index cikk írja, a drága öreg és beteg férfiak erős szexvágyukban meghívják az önként és dalolva érkező, fitt, életerős szociális segítőt, aki széles, boldog mosollyal, elégedetten megérkezik kiverni nekik. Simogatni, ja. Ha ez a testi érintésről szólna akkor nem szexuális szolgáltatásnak hívnák, hanem masszőrnek, vagy manualterapeutanak, netán kozmetikusnak vagy természetgyógyásznak.
A “therapeutic touch”, a terápiás érintés külön tananyag az ápolói munkában, nagyon fontos, hasznos és szép dolog, igen, az érintésről szól, és egyáltalán nem szexuális tartalmú. Viszont végtelenül intim és biztonságos, ha jól csinálja az ápoló. Igazi, mély, erős kapcsolódás a klienssel, amivel rengeteget tudunk adni. És kapni is nyilván. És nem kötelező adni, ez nem munkaköri kötelesség, viszont ha olyan a pillanat, akkor adjuk. Illetve jön magától. Ingyen.

Vagy, ha ez valóban a szexuális kielégülésről, mint fizikai igényről szólna, akkor orvosi előírásra azonos nemű szakápolók jönnének, és leápolnák a klienst, a mosdatással, borotválással, fogsorsikával együtt, plusz néhány percben. Ha már annyira tüzel a vágy a papában, és nem ment el magától álmában egyébként is. Vagy nem verte ki magának a csendes pihenő vagy a délutáni tea idejében. Ami még mindig jobb, sőt tök rendben van, pláne ahhoz képest, mint mikor az otthonban a papa éjjel rámászott az alvó mamákra, nagy és érthető intimitás-igényében.

A társadalom nagy része szeret hinni a mesében. Akarjuk hinni, hogy amit az Index cikk leírt, az tényleg úgy van, lehet úgy. És a valóság nem az, hogy a társadalom perifériájára szorított nőknek, immár a 40-50 közöttieknek is, életpálya modell lesz a prostitúció, mert az uraknak nem sikerült felnőtté válniuk, még 80 évesen sem.

Aztán.

Mondok 1-2 érdekes adatot:

• A gerincsérültek általában nem tudnak spontán szarni.
• Az ő ápolásukban fontos szakmai fogás, hogy ebben is segítsünk nekik.
• Ez, egyféle módon abból áll, hogy a segglukat masszírozza az ápoló, amire elindul egy reflex, és a kliens el tudja engedni az anyagot. Ezt az ápoló lepiszkálja kis kezével és nagy szeretettel, mert ezek az ápolók már ilyenek, ilyen szeretősek.
• Egy ilyen manőver, 1-1,5 órán át is eltarthat.
• Nem azért csinálja az ápoló mert nincs ennél jobb dolga, hanem azért mert kifejezetten ezt szereti csinálni, ettől boldog, erre teremtette az úristen.
• Mindezért kap óránként 9 fontot, bruttó. Néha csak 7,20-at. De ez nem gond, egyébként sem a pénzért csinálja, mint a pénzéhes prostik, nem győzöm hangsúlyozni, hanem mert ezt szereti.

Tök egyértelmű nem?

Aztán azt tudod-e,

• hogy az ápolók annyira kimerültek és túlterheltek az otthonokban, hogy néha kikihagynak egy-két fürdetést, és a halálba kívánják a csengőt/hívót, amikor valamelyik lakónak megint segíteni kell felszedni a leesett szemüvegét,
• hogy a munka nem kis része abból áll, hogy kifundáljuk a leghatékonyabb sorrendeket, hogy ne még több dolgunk legyen, pl. mert a kliens mégis leeszi magát és a tiszta ruhát, vagy mosdatás, pelenka csere után jön rá a szarhatnék,
• hogy az ápolók általában ki nem állhatják a nyűgös betegeket, az éjszakai bolyongókat, a kanos papákat akik mosdatáskor taperolnak és hülyén vigyorognak, mert megtehetik,
• hogy ha azon múlik, hogy az éjszakás ápolót nem hívogatja az izgága papa félóránként, hogy este még gyorsan kiveri-e neki és akkor legalább nyugton alszik, akkor az ápoló komolyan elgondolkozik a lehetőségen, akár ingyen is, annyira kimerült és fáradt.

Valószínűleg nem tudod. Mert ha tudnád, nem gondolnád, hogy erre a munkára tényleg akarnak nők, önszántukból, lelkesen vállalkozni.

Szerinted egy ápoló számára mennyi a különbség aközött, hogy 9 fontért segglukat masszíroz egy órán át, vagy 120 euróért farkat ver Németországban? A munka jellegét tekintve nem sok, a kliens iránt érzett megvetését meg megtartja magának, és még mosolyog is hozzá, hogy hívja a jóember legközelebb is.
120 euróért óránként Lisa még el is élvez sikítva, ha erre van igény, de csak mert neki is így jó. 50 évesen bár, viszont fitten.

Aztán.

Ezt írja a cikk:

Ezért is lehet jól elkülöníteni attól, amit a klasszikus értelemben vett prostituáltak csinálnak. Nézzük, mi a különbség! Lisától nem lehet különféle árazás alapján “megrendelni” azt, hogy kézzel, szájjal vagy a testével csinálja, amit a kliense kér tőle. Lisa nem szolga, hanem társ. Nem a testét adja el, hanem egy intim órát, amit egy fogyatékkal élővel vagy egy idős emberrel tölt el. Megérinthetik, ő is megérinti a másikat, levetkőzik, ölelkezik, simogat. Ha úgy alakul, az együttlétbe akár a közösülés is beletartozik, de semmi olyan nem tesz, amit ő nem szeretne. A lényeg, hogy a találkozás mindkét félnek jó legyen, a mozgássérültek, fogyatékkal élők vagy a magányos, idős emberek is megélhessék a szexualitásukat, és ez az élmény testi és lelki örömöt okozzon számukra. (kiemelés tőlem)

És barátaim, ezt így komolyan el is hiszik az urak. Sőt találnak is olyan nőket akik eskü alatt állítják, hogy ez így van, lásd Lisát, az “50 éves, de nagyon fitten és fiatalosan kinéző” szextársat, mert hát egyébként a fogyatékosoknak és az öreguraknak is jár valaki, aki azért nem egy fogatlan, szagló, hontalan vénasszony.

Ellenben, ha pénzért csinálja, nem társ. Definíció szerint. Hiába szeretnék elhinni a srácok, hogy pénzért vehetnek őszinte intimitást. Pénzért párizsit lehet venni, cigarettát, és női testet.

Volt olyan prostituáltat használó ismerősöm, aki komolyan meg volt győződve arról, hogy ő annyira rendes fiú, hogy akiket ő látogat, azok vele tényleg jól érzik magukat, és nem csak a pénz miatt csinálják. Tanult, okos ember, egy tanár, és simán ezt így mondogatta.

És itt van Edith is, a cikkben mondja:

A 27 éves Edith azt mondta: az emberek egy része a munkáját szimpla prostitúciónak tartja, de őt ez már alig zavarja. Néha kellemetlenebb számára, amikor mások az egekig magasztálják, szinte szentnek kiáltják ki, hogy fiatal nő létére “feláldozza” magát a fogyatékkal élőkért. Ő azonban ezt nem így fogja fel. Ő csak egy ember, aki embereken segít.

Naugye. Nincs is itt semmi látnivaló, make love not war különben is. Egyébként a maga szempontjából Edithnek igaza is van. Leápol két papát egy nap, szociális munkásként, és élheti világát, még a strici sem cseszteti. És lényegesen rentábilisabb embereken segítési szakirány, mint pl. a nevelési tanácsadóban görcsölni Magyarországon, a bántalmazott gyerekekkel és szüleikkel, friss diplomásként.

Pár vélemény a jelenséggel kapcsolatosan. Ismétlem, amit az elején is írtam, hogy okos, értelmes, jó szándékú és jót akaró, ám az ápolói valóságot nem ismerő emberek is simán elhitték a cikk állításait. Egy-két idézet:

Dejó, hogy van ilyen! Nekem ez a téma még soha nem jutott eszembe, de jó olvasni, hogy másnak igen és megoldást is találtak rá. Egyetértek a cikkben írtakkal.

Vagy valaki aki kérdezett, és érdekelt a véleménye:

Te egyébként mit gondolsz róla?
Azt, hogy tök rendben van, ha ezt valaki segítésképpen csinálja hurrá. Igazából minden résztvevőnek jó, akkor mi baj lehet vele?

Mondjuk kétségtelen, hogy szokatlan, de szerintem régen a sima kurtizánok is csináltak ilyet, miért ne.

És egy szakmabeli vélemény:

Ezt megszondáztam kollégák között (értelmi fogyatékos bentlakó otthon), a “fúúj”-tól a “hú, de jó lenne”-ig mindenféle reakció volt. Nyilván a prostitúcióról alkotott véleményünk erősen befolyásolja a téma megítélését. Számomra nehéz elképzelni, hogy valaki ezt önként vállalja, hiszen relatíve kevés ilyen példát ismerünk. Az ellátottak részéről óriási igény volna rá; egyúttal a legtöbben megoldják egymást közt.

Mesélek még valamit. Az ápolóvá válás során, az interjúkon kérdés, hogy vállal-e az ápoló férfi klienst. Mert gyakori, hogy a papa nem bír magával, és ezért sok nő eleve nem is vállal férfi klienst, bentlakásos ápolóként. Megvetés és idegenkedés van a férfiak iránt sok ápolóban, és persze, nyilván nem mindenkiben. Sok ápolót nem érdekli ez az egész. És nekem is voltak olyan férfi klienseim akik teljesen korrektek voltak, és nem próbáltak visszaélni a helyzetükkel. Jó szívvel és szeretettel emlékszem vissza azokra a férfiakra, akik maguk is zavarban voltak attól, hogy én mosom őket, kiszolgáltatott, idős, segítségre szoruló lelkeket. Vagy csak derűvel, netán humorral tudták kezelni az ilyen fajta testi közelséget. Egyébként ezek kifejezetten intim pillanatok voltak, zéró szexuális töltéssel.
De ettől még a jelenség létező.
Nem furcsa ez is? Soha, senkitől nem hallottam még női kliensekről panaszkodni ezügyben. Bár nyilván van olyan is, hát persze.

Úgyhogy igen. Ez az egész, szextárs és szociális segítő nyilvánvalóan egy tiszta, korrekt, szereteten és segítésen alapuló üzletág, aminek mindenki nyertese, lehet hátradőlni, a világ kerekei pedig a már jól megszokott mederben foroghatnak tovább.
Ezúton küldöm együttérzésem és tiszteletteljes üdvözletem mindazon német, holland, osztrák és cseh kollégák, továbbá keurópai, fülöp szigeteki és egyéb bevándorlók számára, akik rezignáltan verik a papák farkait. Azt hiszem jókat röhögnénk egy sör mellett sztorizva a sok vidám legényről, és a szextársaikkal megélt kalandjaikról!
Édes istenem, ha egyszer láthatóvá válna a világ számára, amiről maguk között a nők, különösen az elnyomottak, őszintén beszélnek… Egy-egy műszak után, hulla fáradtan, az öltözőben a röhögések…

Arra mondjuk azért kíváncsi lennék, hogy a szextárs is visel-e gumikesztyűt munka közben. Vagy az azért már bántaná az intimitásra vágyó urak érzékeny lelkét itt a nagy, őszinte szeretésben?
Nincs is nagyobb élmény nőként, mint bebújni egy öreg, beteg, idegen ember mellé meztelenül… A szeretet még a bőrbetegséget is legyőzi, ami nem is árt, hisz mindenki vágyik az intimitásra!

És akkor zárásként.

Egy vadász eltéved az erdőben. Egyszer csak találkozik egy csúnya vénasszonnyal.
– Szervusz fiam! Én egy elvarázsolt királylány vagyok, csodás idomokkal. Ha magadévá teszel, visszaváltozom szép, fiatal szexbombává, és attól kezdve azt csinálhatsz velem, amit akarsz.

A vadász legyűrte magában az undort, és ha nehezen is, de megtette, amit a szipirtyó kért. El is aludt rögtön, úgy kifáradt. Amikor felébredt ugyanaz a csúf, vén csoroszlya feküdt mellette, akit néhány órával korábban magáévá tett.
– Hé, te! – ébresztgette az öregasszonyt. – Azt ígérted, hogy gyönyörű szexbombává változol!
– Hány éves vagy te vadász?
– Negyvenhárom.
– Drága fiam, és még mindig hiszel a mesékben?

 

********

Egy visszajelzés a cikkre:

.