Nyugdíj, öngondoskodás, idős évek, kilátások


Pár éve figyelem az egyes közösségek véleményeit nyugdíj témakörben. Kérdezgetem az embereket arról, hogy mik a terveik a saját öregkorukra, miből gondolnak megélni, mit gondolnak csinálni, mi a terv? Több száz embert megkérdeztem már, és a leginkább csend követte a kérdést, nem nagyon volt válasz. Nemrég egy újságíró ismerősöm fogalmazta meg, hogy szerinte annyira megfoghatatlan és riasztó maga a felvetés is, hogy a hárítás a kérdésre, teljesen adekvát reakció. Mármint rövid távon.

Igazán kiforrott koncepciót talán két embertől hallottam, és aztán még vannak ilyesmi válaszok:

  • messze van, addig még bármi történhet,
  • van elég bajom már így is, nincs időm/energiám ezzel foglalkozni,
  • meg sem érem,
  • majd csak lesz valahogy,
  • a sorsra bízom,
  • nem kell mindenen ennyit agyalni,
  • nem kell mindenen ennyit előre agyalni.

Ha komolyabb a beszélgetés, akkor van egyfajta tanácstalanság, rémület, idegenkedés is a levegőben.
(Ha valaki hallott jó koncepciókat, szempontokat, azt megköszönném ha megírná, gyűjtöm ezeket.)

Az már eléggé köztudott, sokat van arról szó, hogy a nyugdíjrendszer nem fenntartható. Láttuk azt is, hogy milyen könnyen meg tud szabadulni az ember a magánnyugdíj megtakarításaitól is, ha úgy hozza a gazdasági vagy politikai széljárás. A mostani 40+, 50+ generáció elég jó eséllyel fogadhat arra, hogy nemhogy nyugdíja nem lesz, de az egészségügy sem lesz még olyan állapotban sem, mint most, mire oda jutunk, hogy már mi sem tudjuk eltartani, ellátni magunkat. Mi a terv akkor? Majd mondjuk, hogy bezzeg a mi időnkben legalább farhátra jutott a nyugdíjból?

Ezt kérdezte valaki a minap:

Említetted már egy előző posztban is, most is, hogy jók az adó- és járulék feltételek, ez érdekelne bővebben. Vagy pl. az öngondoskodás: tényleg működik/működhet-e, amit nálunk is sulykolnak, csak éppen miből, ha az állam lenyúl egy elég nagy %-ot, a maradékból meg épphogy csak eltengődik az átlagember. Abból a kevés tb-ből, amire azt írod, hogy nyúlfarknyi, abból nem lesz nyugdíj+eü ellátás gondolom, hanem erről is neked, mint egyénnek kell gondoskodni és előre gondolkodni, ugye? Köszi.

Nagyon jó kérdések. Az adó és járulék kérdésekről, egyéni vállalkozóként a “Vállalkozás” menüpontban lévő posztokban vannak információk.

A többivel kapcsolatosan azt gondolom, elöljáróban összefoglalva, hogy a jelenlegi paradigma-rendszerben, változtatás nélkül, szerintem nincs megoldás. Különösen akkor nem, ha az egyén bevállal húsz évnyi gyereknevelést, annak idő, energia és anyagi vonzatával.
A jelenlegi aktív generációk öregkorának a jelenlegi társadalomban, nincs meg sem az anyagi, sem az ápolási fedezete.

Működik-e az öngondoskodás Angliában?
Ennek a pontos részleteit nem tudom. Nagyon nagyok az osztály-különbségek kulturálisan, és anyagilag is. (Ha valaki belefut ilyen jellegű cikkbe, és elküldi, azt megköszönöm.) Beszélgettem 40+ korosztály angolokkal, ők határozottan azt mondták, hogy szükséges az állami nyugdíj mellé előre takarékoskodni, és rakják is szépen félre erre a pénzt. De statisztikákat nem tudok, nem is néztem, hogy ez mekkora része a társadalomnak.
A hírekben sokat beszélnek arról, hogy a mostani fiatalok mekkora adóssággal indulnak ha van diákhitelük, és arról is, hogy mennyire nehéz az un. “housing ladder”-re felmászni, vagyis megvenni az első saját otthont. Ebből egyre több fiatal kiszorul. Az egyre fiatalabb korosztályok egyre rosszabb gazdasági kilátásokkal kezdenek neki az aktív és az idős életüknek, legalábbis eléggé így tűnik. Meg nyilván vannak sikertörténetek, egyéni stratégiák, melyek viszont nem feltétlenül hozzáférhetőek bárki, mindenki számára.

Az általánosan befizetett heti 2,7 font körüli vállalkozói “TB” után, ha elég sokáig fizeti az ember, egy alap/minimál nyugdíjra jogosult lesz. Ami Angliában nem sokra elég, de pl. Magyarországra visszaköltözve már egy stabil bevételi forrás-láb lehet. Már ha még egyáltalán lesz nyugdíj, mire a most gyűjtögetők odajutnak. Mondjuk én erre sem fogadnék. Mindenesetre a munkám során nekem ez szempont, szeretnék annyi évet ledolgozni Angliában, hogy azalatt legalább az alap nyugdíjra jogosult legyek.

Itt van részletesebb információ erről. És még itt is. De most, pl. a Brexit után valószínűleg ezek is átalakulnak majd.

Őszintén szólva, én egyáltalán nem bízom az állami rendszerekben, sem Magyarországon, sem Angliában. Nekem, a jelenlegi állás szerint minimum húsz évem van még a nyugdíj korhatárig. A nemzetközi tendenciák és kilátások alapján úgy gondolom, hogy a világ folyamatai egyrészt nem is kiszámíthatóak ilyen távlatban, másrészt a demográfiai folyamatok nem amellett szólnak, hogy a növekvő számú idős ember bármiféle gondoskodásra számíthasson az államtól.

Nagyon hasonló ez a gyerekvállaláshoz, CSOK-hoz, hosszú távú svájci frankos hitelekhez. Az utóbbi húsz évben a szemünk előtt omlottak össze családok. Aki úgy tervezte, hogy majd szépen, békésen eléldegél, családot alapít, gyarapodik, nevelgeti a gyerekeit, sokan, eléggé megjárták. Talán mondható, hogy többen, mint akik nem. A nyugdíjrendszerrel és az  idősgondozással kapcsolatosan úgy vélem, ugyanez várható.

A kérdés, szerintem ezen a ponton különösen izgalmassá és tétessé válik.
TE, ÉN, MI, mit tervezünk? Mi a terv a jövőre nézve, ha azt vagyunk kénytelenek feltételezni, hogy az állami rendszerekre nem lehet számítani?

Akiknek már kirepültek a gyerekei, vagy nincs is nekik, azoknak egy fokkal könnyebb, de sokan még mostantól kezdve 10-20 évig örülhetnek, ha a gyerekeiket felnevelik, a nagyszerű magyar oktatási rendszerben. Az öreg korukra való gondolás, még majd azután jöhet.

Csodák nincsenek, a semmiből nem lesz pénz. Nyilván könnyű mondani, hogy bármi erővel is az ember takarékoskodjon, és tegyen félre az idős korára, és ha erre van lehetőség akkor az biztos nem is árt.
(Bár láttunk már a történelemben váratlan hiperinflációt, és a pénz elértéktelenedését. Az is érdekes gondolat, hogy ha az ember takarékoskodik is, azt milyen valutában és melyik országban tegye.)

Az utóbbi pár napban, a posztok sorozatában direkt, és tudatosan írtam lépésenként arról, hogy érdemes átgondolni az élethez, az élet minőségéhez és hosszához való érzelmi viszonyunkat. Ezek mind kapcsolódnak az idős kori önellátás kérdéséhez. Én ebben nagyon hiszek legalábbis. Plusz ez többnyire egy hosszú, fáradságos, melós ügy, nem lehet elég korán elkezdeni nem elsinkófálni a terápiát.

Az én célom nem az életem hosszának nyújtása, hanem az, hogy a mindennapjaimat jól, kiteljesedve éljem. Hogy minden este, lefekvéskor úgy tudjam átgondolni a napot, hogy annak az eredője az, hogy ha holnap reggel nem kelek fel, akkor is úgy mehessek tovább, hogy nincs bennem hiányérzet. Hogy könnyű szívvel megyek tovább.
Illetve, hogy ha odajutok, hogy már nem fenntartható az életem, akár anyagilag, akár önellátásilag, akár egészségileg, akkor könnyű léptekkel legyek képes menni tovább. (És épp ebben is segít sokat ez a munka.)
Első ránézésre ez nagyon messze van a nyugdíj kérdésétől, második ránézésre viszont szerintem sokkolóan kézenfekvő.

Aztán célom az is, hogy az egészségem őrizzem, vigyázzam, amennyire lehet. Ismerős mondta szintén a napokban, hogy mennyi sok korunkbeli hal meg a környezetében. Az a helyzet, hogy benne vagyunk már a korban, a testünk olyan amilyen, és még így is lehet előttünk akár ötven év is, amit lehet jól és nemjól is megélni. Itt ül mellettem a kliensem, lassan száz éves lesz. Ha választanom kellene az ő kora és boldogsági foka vagy aközött, hogy még van mondjuk tíz szenvedéllyel és boldogan megélt évem, akkor egy percig sem haboznék választani. Azt hiszem.

Egy teljes, boldog és rövid élet, úgy gondolom sokkal többet ér, mint egy boldogtalan, békétlen, kiszolgáltatott, valódi szeretet nélküli, hosszú.

És akkor az anyagiak. Jópár évvel ezelőtt, azon tanakodtam, hogy vajon miből lesznek a bevételeim tíz, húsz év múlva, látva, hogy mennyire gyorsan változik a világ, és benne én mennyire öregszem. A szakmai karrieremben mindent elértem amire a lelki békémnek, vagy inkább a szakmai önértékelésemnek szüksége volt, nem maradt már bennem ilyen jellegű hiányérzet. És hosszú távon nyilván nem a valamelyik fiók mélyén porosodó, piros plüssbe csomagolt állami bronzplecsni és társai adják a lelki békét. Érdemes megnézni az Iron Lady című filmet Margaret Thatcher életéről, és átgondolni a “siker” fogalmát, a film tanulságai alapján, írtam itt róla.
Viszont, sok pénz kell egy családnak, a gyerekek, leginkább az oktatás költségei miatt. Ráadásul nem tudok olyan munkát hosszan végezni, amiben nem hiszek, és a monotóniát sem viselem jól. Plusz a korom miatt is ütemesen szorultam ki arról a munkaerőpiacról, amiről egyébként is elég lehangoló véleményem van, az ember lelki és testi egészségének a szempontjából.

Teljesen tudatos döntés volt számomra, hogy kitanuljam az idősgondozást. Ha valami akkor ez, Európában, várhatóan, a következő évtizedekben még tuti állás lesz. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez, milyen ez, milyen lesz, de nagyon logikus döntés volt. És mivel a saját belső és spirituális utam is ebbe az irányba vitt, így csak menni kellett rajta. A jelen pillanatig, a munka minden várakozásomat felülmúlta mind tapasztalásilag, mind anyagilag, mind szabadságilag. Ha már nem a gyerekek oktatása és kirepítése viszi el a potenciális megtakarításainkat, akkor azt majd jól befektetjük, amire szintén megvan a tervem, de annak a részletei nem ide tartoznak. De azt biztos, hogy 2-3 éven belül cél lesz, hogy rendszeresen tegyünk félre az öreg korunkra.

Összefoglalva tehát az öngondoskodás és az öregkorra való felkészülés három fő pillérének ezt látom:

  1. érzelmi, spirituális újratervezés; a kulturális kondicionálásunk átgyúrása egy sokkal fenntarthatóbb elvi, hitbéli és pszichés keretrendszer szerint,
  2. testi és lelki egészségünk jó kondícióban tartása,
  3. ésszerű megtakarítások/beruházások olyan módon, hogy azok bevételeket hozzanak a nyugdíjas évek alatt, és lehetőleg minél inkább függetlenek legyenek a politikai és gazdasági rendszerektől.

És persze simán lehet, hogy benézek bármit, és egyébként is sosem lehet tudni mit hoz a holnap, szóval nincsenek illúzióim. Illúzióm nincs, de tervem van, és igyekszem tudatosan élni. Hiszek is benne, meg eddig még jellemzően be is jött. Mondjuk nem mindig.
Az élet egy eléggé extrém sport, és mint ahogy az extrém sportok általában, jó felszerelést és alapos felkészülést igényelnek, ha nem akar az ember borítékolhatóan nagyot szívni. Vagy a szerettei. Sőt, még felkészülten és jó felszereléssel sem lehetünk biztosak a kimenetben. De az biztos, hogy más nyakán élni, más erőforrásaiból, mérsékelten vidám megoldás hosszú távon. És ami jelenleg látható és a jövőben is várható az az, hogy az öregedő társadalom ellátása valakiknek, igen erősen fog fájni.

Zárásként:
Józsi fohászkodik az úrhoz, hogy segítsen neki megnyerni a lottót. Éveken át imádkozik, és várja, hiszi, reméli a csodát, de az csak nem történik meg. Egyre tanácstalanabb, dühösebb, de csak fohászkodik tovább.
Egyszer csak, óriási mennydörgés közepette meghallja az úr hangját: Józsi bazmeg vegyél már egy lottószelvényt!

 

 

.

16 thoughts on “Nyugdíj, öngondoskodás, idős évek, kilátások

  1. Az en strategiam fobb pontjai: 1) nincs gyerekem, 2) lakas(ok)ba fektetek /erre gyujtok hosszabb tavon. Meghozza olyan helyen, ami emberi szamitas szerint 20-30-40 ev mulva is keresett lesz, 3) olyan munkat epitek ki magamnak, ahonnan nem menekulok nyugdijba es ami fizikailag is birhato idosebben is.
    Penzben felretenni akarmilyen formaban hosszutavon nem valami jo otlet (sem biztositas, sem akarmilyen alapok). Azert van ebben is riziko: ha 30 ev mulva valami miatt nem lenne gaz, villany, akkor a varosi lakasoknak nem lesz erteke, es akkor az egesz nem er semmit. De ennel jobb otletem egyszeruen nincs. Iletve annyi a valtozo a vilagban, hogy BARMI osszeomolhat percek alatt.

    Liked by 1 person

  2. Angliaval kapcsolatban azt hallottam, hogy mivel ongondoskodni kellene (ahogy irtad, minimális a kötelező nyugdijbefizetes), tömegek találjak magukat normál bevétel nelkul idosebb korukban. De azt pl. nem tudom, hogy az időseknek biztosított ápolószolgaltatasokat ki finanszirozza, es mindenki hozzajut-e, vagy csak bizonyos társadalmi osztályok??? Erről te tobbet tudsz, megosztod velünk??

    Like

  3. Ha az idős embernek van saját pénze, akkor ő finanszírozza. A sok 90+ embernek még a háborús múltjuk miatt járnak ilyen-olyan juttatások, hadiözvegyeknek is. Ez a korosztály kihalóban van, és ez a pénz sem feltétlen elég pl. bentlakásos ápoló alkalmazására.
    Aztán akinek nagyon nincs pénze, annak az önkormányzat ad támogatást, ennek nem tudom a társadalmi méreteit, de elég masszívnak tűnik, és épp ezen a részen nem fenntartható. Az önkormányzatok mondják már, hogy nem tudják a szolgáltatásokat ilyen mértékben finanszírozni, pláne h a minimál bért is megemelték most. Gyakorlatilag egy hangosan ketyegő időzített bombán ül a társadalom.
    Ami érdekes, hogy ha pl. valaki otthon él a saját házában, akkor nem követelik tőle hogy adja el, amíg ott lakik addig kaphat támogatást bentlakásos ápoló alkalmazására. (Bár ez egyébként azt hiszem önkormányzatonként/megyénként is változik, hogy mit fizetnek és mit nem.)
    Ha egy idős otthonba megy, akkor azt várják tőle, hogy adja el a házát és abból finanszírozza az otthon költségeit. És vannak önkormányzati fenntartású otthonok, azok állítólag olyanok is. Nagyon sokféle otthon van, van olyan hely, ahol egy hét(!) 1900 fontba kerül.

    Az is van még, hogy itt a 60-70 éves korosztály sokkal jobb fizikai állapotban van mint pl. Mo-n, tehát demográfiailag is úgy tűnik kicsit más a gondozásra szorulók kor összetétele.
    Azt még nem tudom, hogy mekkora az a tömeg, mint Mo-n, az otthon, magányosan nyomorgók, de az látszik, hogy sok olyan idős van, aki még többé-kevésbé ellátja magát, maximum napi 2*2 vagy valahány órára kijárósan megy hozzá önkormányzati ápoló.

    Volt olyan tudósítás is, hogy egyes térségekben annyira nincs ápoló, hogy hiába fizetné az önkormányzat, egyszerűen nincs elég ember. Ilyen autós kijárós állásokba is sok magyar meg keurópai megy, az is kemény műfaj ahogy hallom, és szarul fizet (a bentlakásoshoz képest).
    Ez egy nagy ország és ha jól értem elég sok térségi különbség van, és akkor arról pl. h Skóciában mi van pontosan, szinte semmit nem tudok.

    Még van egy fontos szál, hogy az NHS itt nem úgy megy mint Mon a kórház, h simán hazaküldik azt aki szerintük már hazamehet. Itt eléggé megy a huzakodás, mert a kórház addig nem adhatja ki a beteget, amíg nem bizonyosodik meg, hogy otthon biztonságban lesz, és mivel a szociális ellátás a kórházon kívül akadozik, ezért tovább maradnak a kórházban, ami nagyobb teher és költség az NHS-en, amit az NHS meg nehezményez nyilván.

    És még azt tenném ehhez, hogy a “rogyadozó NHS” szolgáltatását volt módom egy pár héten át minden nap tanulmányozni folyamatában. Rettentő sok külföldi dolgozó van, akiknek az angolját az öreg nénik és bácsik mérsékelten értik, viszont a kaja szállodai színvonalú, 8 betegre jutott 2-3 ápoló, volt kesztyű, gyógyszer, kötszer, kávé, tea, mosoly, figyelem. Legalábbis abban az egy random állami kórházban amit láttam.

    Like

  4. Egyébként 90+ évesen még simán vannak akik autót vezetnek, és főznek magukra, szóval tényleg nehéz összehasonlítani a magyar és az angol korosztályokat.
    Nem tudom, hogy a magyar lakosság mekkora része van 90 fölött és ők hol vannak és milyen állapotban, érdekes lenne erről olvasni.

    Like

  5. Random irom, ami eszembe jut: Mo-n kulonosen a ferfiak siman meghalnak meg 70 elott. Ez statisztikai adat, de ahogy elnezem anyam korosztalyat, 100 ilyen idosbol 2 ferfi, a tobbi no. Es most ugy olvastam, hogy a ferfiak varhato eletkora csokkent is az elmult evekben. Paradox, de ha veletlen elkezdenenenek tovabb elni (jo hat ahogy elnek es etkeznek, nem fenyeget ez a “veszely”) az allam nem tudna finanszirozni.
    Az anyam, aki 77 eves koraig egyedul elt, tavalyelott eldontotte, hogy eladja a lakasat es bevonul egy idosek otthonaba. Mondjuk a lakas aranak majd’fele rament +minden honapban a minimalnyugdijnak a 80÷a, de sajat lakresze van, ahol azt csinal, amit akar, ugyanakkor rengeteg szolgaltatast kap (menza, takaritas, orvos, rengeteg program es kirandulasok). O nagyon tarsasagi ember, imadja. Acquagymtol a masszirozasig mindenre igenyt tart, havonta egyszer tancdelutan, es osszealltak egy notakarra is, akikkel probalnak rendszeresen. Persze vannak problemak (a menzakaja nem jo- miert is lenne, akik csinaljak, 70 evvel ezelotti elkepzelesek szerint foznek, igy hiaba van 7fele menu. Ezert o foz magara- kevesebb befizetes mellett). Keves a nover, ami nem csoda, mert alacsony a fizetesuk). De ennek kapcsan mar tobbszor elgondolkodtam, hogy ilyen otthont letrehozni es uzemeltetni mondjuk nonprofit modon teljesen jarhato ut. Lenne. Sajnos aki ilyet csinal, az profitot akar belole, ezert az alacsony berek, a szar kaja, stb.
    De: itt is latszik, hogy ez a nyugdijasnak valahol luxus. Akinek nincs ennyi beletolhato penze (pl. lakas), az kimarad. Viszont a magyarok ilyen tekintetben szarragok: inkabb otthon egyedul nyomorog, mint hogy eladja a lakasat. Mert hat az orokosok, stb stb. Sztem pedig az idoskor is fontos eletszakasz, ra kell szanni a forrasokat, hogy jo legyen. Pont ugy, mint a gyerekkorra, fiatalkorra stb. Csak ezt a gondolatot sokan nem fogadjak el, bar epp megtehetnek, vannak forrasaik.
    Persze akinek egy lakasa sincs, az egy teljesen mas sztori….

    Like

  6. Igen, értelek. Két dologhoz szólnék hozzá:
    Szerintem ez nagyon proaktív, hogy még aktív korban kiválasztani az otthont és bevonulni oda időben. Így van még lehetőség új kapcsolódásokat, szokásokat, életmódot kialakítani.

    A másik az ápolás, otthon, nonprofit, forprofit vonal. Igen, és ez innentől válik különösen érdekes makrogazdasági kérdéssé. Amíg az ápolókat nem fizetik meg rendesen, az adott ország sztenderdjéhez képest, addig nehéz lesz jó ápolási hátteret biztosítani, ahol meg ezt mégis megcsinálják, pl. ilyen “luxusabb” otthonokban Angliában, ott kifizethetetlen az ár a tömegek számára. Ez kellene politikai és gazdasági szinten rendbe tenni, de láthatóan nem nagyon érdekli ez a politikát sem a társadalmat.

    És egy plusz: van egy olyan vélekedés is, hogy pont azért szarik mindenki erre az egészre, mert az ápolók és az öregek is többnyire nők, és maga a probléma is ezáltal marginális marad. A nőmozgalom sem tematizálja, gyakorlatilag nincs érdemi érdekképviselete a témának.

    Like

  7. Adalék még: e pillanatban Mo-n csak 80 év felett lehet ilyen otthonba bevonulni (pár éve emelték a korhatárt). Mivel állami támogatást is kapnak, ezt az állam szabalyozza. (Nem tudom, hogy van-e szimplan privát szervezet es ott mik a szabályok.) Ha valakinek van komolyabb egészségügyi problémája, es meg nincs 80, akkor kérheti az egyéni elbírálást.
    En tobbfelol szamoltam, minden bevételt figyelembe veve, ez gazdaságilag fenntartható modellnek tűnik. Azt nem tudom, hogy az államnak kevesebbe kerul-e, mint egyesevel otthon segítséget fizetni.

    Liked by 1 person

  8. Sziasztok, köszönöm, hogy ennyire részletesen írtál erről a nagyon szerteágazó, sokszor fájdalmas és nehéz témáról, amivel az emberek nagy része, ahogy írtad is, nem tud és/vagy nem akar foglalkozni (pedig lehet, hogy csak el kellene kezdeni beépíteni a köztudatba ezt a dolgot, hogy úgy mondjam, a mindennapi élet részévé tenni, és akkor egy idő után már megszokott, sőt természetes lenne, hogy beszélünk erről, hogy tudatosan tervezünk, hogy bővülnek a lehetőségeink a megoldásokat illetően – addig, amíg a szőnyeg alá söpörjük a témát, és nem is vagyunk hajlandóak még csak beszélni sem róla, addig szerintem tuti nem lesz egy fikarnyival sem jobb a helyzet). Hasonlóan lehangolónak egyébként látom a társadalmi-gazdasági helyzetet, mint ti, ehhez nem is tudok mást hozzátenni.
    Ha már szóba kerültek a gyerekek, eszembe jutott még egy kérdés: másként élik meg az időskori életet a gyerektelenek és másként azok, akiknek vannak gyerekei, a tapasztalataid szerint? Befolyásolja-e ez az állapotukat, a mindennapi életüket? Arra a klasszikus kérdésre gondolok pl, amit fel szoktak tenni a gyerekesek a gyerekteleneknek, hogy “de hát, akkor ki fog neked adni majd egy pohár vizet, ha öreg leszel és beteg?” Előjön-e ez problémaként akár a pszichikai oldalát nézve a dolognak (erősebb magány- és kiszolgáltatottság érzet mondjuk), akár az anyagit (pl. ha a szülőnek nincs pénze fizetni az ellátást, fizetnek helyette a gyerekek?)

    Like

    1. Mivel a tömeges gyerek nem vállalás még nem túl régen létezik, szerintem erről még nincsenek érdemi tapasztalatok. Az, hogy mit érez egy olyan pár, akiknek nem lehetett gyereke (tehát nem választották, hanem elviselték, elszenvedték), és ezért a környezetük évtizedek óta sajnálja őket, az nem annyira releváns. Márpedig Mo-n egyelőre ez a jellemző.

      Amit én látok egy olyan országban, ahol a mai 50-es generáció egy (azért nem túl nagy) része tudatosan nem vállalt gyereket (első feminista hullám), az az, hogy ezek az emberek egyelőre különösebben nem érzik rosszul magukat. Tevékenyek, vannak erőforrásaik, sokféle szerteágazó dologba belefognak. De itt is érdemes figyelembe venni, hogy akik a ’70es, ’80-as években nőként (meg férfiként is) tudatosan nemet mondtak a gyerekvállalásra, azok az értelmiségi, tanult nők voltak. Egészen más életlehetőségekkel, mint a kevésbé tanult, saját életén kevésbé gondolkodó emberek.

      Amit látok magam körül, és meglepő, az az, hogy általában hosszú kapocsolatban élnek. (Amit én látok, persze nem statisztika…) Ez egyebként érdekes kérdés, talán statisztikailag is lehetne mérni: úgy tűnik nekem, hogy a kapcsolat jobban megmarad, ha nem viseli meg a gyerekvállalás. De lehet, hogy itt is csak arról van szó, hogy akik ilyen tudatos döntést hoznak, azok eleve más típusú párkapcsolatot keresnek, más elvárásokkal mennek bele egy kapcsolatba, és mások az életlehetőségeik. Meg azzal, hogy nem zsarolhatók egy/több gyerekkel, elég más az érdekérvényesítési képességük.

      De egyébként elég nehéz lenne ilyen egyszerűsítő megállapításokat tenni a gyermektelenekről. Mivel a gyerekes szülők közt is van minden (gyerekével nem törődő, alkoholista, lecsúszott, karrierista, szenvedélybeteg, gyerekét zsaroló mártír stb stb), pont így a gyereket nem vállalók is nagyon sokfélék lehetnek, karaktertől, életlehetőségektől függően.

      Like

  9. Nemes egyszerűséggel alapból úgy gondolok az idős korra, hogy nem akarok demenciában, amnéziában, testi vagy lelki fogyatékossággal élni és én inkább azért harcolok, hogy ha mégis valamelyikre sor kerülne, mely miatt másnak kéne törölnie az ürülékes hátsómat, inkább haljak meg. Nem akarok úgy tovább élni, hogy nem tudok járni vagy az agyam egy óvódás gondolkodásával vetekszik. Nem akarok másokra szorulni és nem azért mert tudom, mire oda jutok egy ápolóra olyan sok idős jutna, hogy belehal a teherbe. Nem, azért mert büszke ember vagyok és nem fogok megszégyenülni. Így tehát, remélem hivatalosak sikerül elérni, hogy mindezen állapot valamelyikében igenis vigyék véghez akaratomat. De mivel erre sem látok itt jogi esélyt, ezért inkább olyan helyen akarok élni, ahol létezik eutanázia vagy más megoldás arra, hogy az akaratom érvényesüljön. Nem érdekel ki mit gondol erről, de én nem fogok agyhalott zombiként, maga alá szaró tehetetlen idős rongyként élni tovább. Az élet addig tart, ameddig testem és lelkem ép és képes vagyok küzdeni a minden napokban. Amint romlásnak indulok, nem akarok szenvedni, megalázkodni, lassan és gyötrelmesen meghalni.
    Addig meg olyan munkát fogok végezni és úgy tervezek előre, hogy mindenképp legyen anyagi bevételi forrásom, de csak addig, ameddig kell. Én nem azért félek az időkortól, mert nem lesz pénz amiből megéljek. Max lelököm magam a lépcsőn, azt kit érdekel? Addig kell élni ameddig lehet! De az, hogy egy szinten legyek egy sült krumplival a kerekes székben, világomról sem tudva, kész horror. Nem is értem, miért hiszi bárki is azt, hogy nekik jó élni. Az nem élet, az vegetálás, egy rántott sajt jobb kondícióban van mint ők. És én nem leszek egy közülük.
    Szóval az egészség hosszú fenntartása nekem fontosabb, mint az anyagiak.

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s