Öregedés, gyerekkel vagy gyerek nélkül

Nemrég írtam a “Nyugdíj, öngondoskodás, idős évek, kilátások”-ról.
Furcsa, hogy mennyire nem beszélünk erről, de van egy fogadásom, hogy ez most már Magyarországon is téma lesz, egyre inkább. Végre elkezdődik a társadalmi dialógus. Ennek látszanak is már a jelei, itt-ott felbukkan a téma, legalábbis a virtuális térben. Nők beszélnek, egymás között. (Hamár a politika gyakorlatilag úgy csinál, mintha ez nem is lenne kérdés.)
Abban reménykedek, hogy elkezdünk erről intenzíven beszélgetni, és végre eljutunk oda, hogy még azelőtt átgondoljuk a női élet, saját életünk kilátásait, mielőtt elköteleződnénk az ápolás oltárán akár anyaként, akár rokonként, akár az idős, beteg rokonok gondozójaként.

Az “anyaság realitásai” téma az utóbbi években elég jól bekerült a köztudatba, jobbnál jobb honlapok, blogok elemzik különféle szempontok és prioritások mentén. Lehet már látni a mérlegelésre érdemes paramétereket. Aki figyel és akarja, illetve hajlandó reálisan is gondolkozni, tudhat már jól informált döntést hozni.
Az idősgondozás, az időskori élet is most várhatóan téma lesz, és ezzel együtt minden bizonnyal az is, hogy ha öngondoskodni akarunk, akkor annak mik a feltételei anyagi, energetikai, pénzügyi, időbeli, testi és lelki értelemben.

Continue reading

Nem kurva, szextárs és szociális szexmunkás, az! Ahogy a Mórickák elképzelik…

Megjelent ez a cikk az Indexen. “Nem kurva, szextárs és szociális szexmunkás” címmel.
Nagyon ügyes cikk, tök jól fel van építve a logikája. Szépen körüljárja a témát, és a lehetséges kritikai észrevételekre is preventíven és proaktívan válaszol. Mert ez nyilván nem a férfiak szexfüggéséről és a nők elnyomásáról/kizsákmányolásáról szól, dehogy. Lám, nők is igénybe veszik, lám Lisa, a szextárs is legitimálja, lám nem a nők testének használata ez, hisz Józsi még pucér nőt sem látott életében, fotón sem, egyébként is félénk mint egy vízitündér. Anyukája szervezi neki oda ezt a drága lyányt.
És lám nem kurvaság ez, mert pénzéhes prosti nem csinálhatja, csak olyan nők akik direkt ezt szeretnék, erre élveznek, vagy akkora lelkük van mint ide a Vénusz, ahonnan egyébként is származnak. És hát tényleg, lássuk be, az igény abszolút jogos, hisz a vigalmi negyedek, (tudjátok azok, ahova a kiskorú magyar cigánylányokat adják el kétszázezer ropogós forintért,) rém igazságtalanul vannak tervezve, mert nem akadálymentesek. Szörnyű, kemény egy világ ez…

Ha egy, az ápolói műfajt vagy a prostitúció természetét nem ismerő, jóérzésű ember olvassa, simán örömmel bólogat, hogy mekkora nagyszerű megoldás ez. Az öreg, a fogyatékos, és a segítésre született nő is happy, éljen a kreativitás, az élet élvezete és a szex!

Többen is írtak, és kérdezték, hogy mit gondolok erről.

Continue reading

Köszi, puszi

Nagyon sokszor nagyon fáradt, vonszolja magát. Szomorú, sír, hogy már nem bírja. Viszont nagyon szeret nevettetni, olyankor kivirágzik.

Reggel van, mosdatás. Kornyad le a székről. Megkérem, hogy emelje fel a karját, és hogy eltereljem a figyelmét a szenvedésről, megtanítom neki, hogy az én nyelvemen hogy van a köszönöm. Aztán cifrázzuk, megtanulja, hogy “Köszi, puszi!”.

Haladunk tovább, szépen komótosan.
– Shall I wash your bottom now? (Moshatom a feneked?)
– Köszi, puszi.

 

 

.

Nyugdíj, öngondoskodás, idős évek, kilátások

Pár éve figyelem az egyes közösségek véleményeit nyugdíj témakörben. Kérdezgetem az embereket arról, hogy mik a terveik a saját öregkorukra, miből gondolnak megélni, mit gondolnak csinálni, mi a terv? Több száz embert megkérdeztem már, és a leginkább csend követte a kérdést, nem nagyon volt válasz. Nemrég egy újságíró ismerősöm fogalmazta meg, hogy szerinte annyira megfoghatatlan és riasztó maga a felvetés is, hogy a hárítás a kérdésre, teljesen adekvát reakció. Mármint rövid távon.

Igazán kiforrott koncepciót talán két embertől hallottam, és aztán még vannak ilyesmi válaszok: Continue reading

Obsessed with lifespan?

Elég speciális helyzet az, amikor idegenként, viszont napokon át és testközelből látjuk emberek működését. Sőt ez a munkánk, ezért fizetnek minket. Reagálnunk kell a kliens kínjaira, életben és biztonságban tartani. Ugyanakkor ez nem a mi életünk, a kliens nem a rokonunk, érzelmi, családi kötelékek nem kötnek. Mégsem lehet érzelmileg teljesen semlegesnek maradni, óhatatlanul hatással van ránk és a saját érzelmi világunkra is a kliens, és családjának állapota. Elég izgalmas, onsite helyzet.

Dolgunk az is, hogy megtartsuk a professzionális határokat, nem dolgunk pl. terápiásan támogatni őket, az életvégi, életértékelési folyamataikban. Szintén nem dolgunk “boldoggá” tenni. Elsősorban a fizikai szükségleteinek ellátásában segítünk, nyilván emberi módon, tehát reflektálunk az érzelmi igényekre is, valamilyen szinten. Continue reading

A remény hal meg utoljára?

Szokás azt hinni, hogy a remény egy jó dolog és én is ezt gondolom. Abszolút. Nemrégiben viszont arra jutottam, hogy a remény is kétarcú, van konstruktív és destruktív vonatkozása is. A destruktív remény talán a félelemből és illúziókból táplálkozik. És valójában akadályozza, hogy a lélek az útján haladjon.

Tél van, fagyos a táj, valamilyen érthetetlen oknál fogva egy óriás poszméh jelent meg az ablakomban. Növény nincs nagyon a lakásban. A méh küzd, próbál kijutni az ablakon keresztül, küzd-küzd. Semmi esélye nincs az élethez. Sem bent, sem kint. Várhatóan küzd majd amíg elfogy az ereje, és akkor meghal.

Segítsek neki? De hogy? Az élethez nincs esélye. Csapjam agyon? A kutyáját is elaltatja az ember, ha az már nagyon szenved. De nem vagyok én isten, hogy más életéről döntsek, pláne ha meg sem kért rá. Emberként, együttérző lényként nincs-e elég felhatalmazásom? Nincs. Jelen esetben nincs. Nem dolgom-e segíteni? Nem.
Közben rettentően idegesítő, ahogy a csendben, mint egy helikopter zümmög. Akkor most, ha lecsapom neki segítek, vagy magamnak? Mennyire lehet őszinte az a segítség, amit az ember nagyrészt a saját nyugalma érdekében tesz?

Arra jutok, hogy semmi teendőm nincs, nem lehet, a jelenlegi helyzetben. Jogom van viszont nézni, nézni a lényt, megélni amit ezzel kapcsolatosan érzek, átélni, belemerülni és megnézni hova visz. A küzdés nehézségét, kilátástalanságát, a haláltusát, a szenvedést. Lehetőségem van nem elfordítani a fejem. Tanítóvá válik a méh, küzdelmében, agóniájában. Continue reading

Önérdek, érdekérvényesítés, képviselet, ápolóként, Angliában

Beszélgettem egy magyar ismerősömmel és mesélte, hogy az Angliában ápoló ismerősei gyakorta úgy mennek haza szünetre, hogy szétvan a hátuk, hulla fáradtak, a testük mindenhol fáj, stb. Csak megerősíteni tudom ezt, igen, ez nagyon gyakori, és reális veszély.

Arról már sokat írtam, hogy Angliában mennyire nincs ápoló, továbbá, hogy mennyire nem-megbecsült foglalkozás ez itt is. Mivel KELL az ápoló, így gyakorlatilag mindenki talál magának munkát, csak az sokszor olyan is. És az ápoló itt is utolsó senki, épp mint otthon, abból a szempontból, hogy ha a nő nem védi magát, a testét, a lelkét, az energetikai egyensúlyát, akkor senki más sem fogja helyette. Mondjuk Magyarországon még azt is megpróbálják bedumálni nekünk, hogy direkt ápolásra teremtett minket az úr, ez tesz minket boldoggá, tehát végnélkül, és érdekérvényesítés nélkül ezt nekünk bírnunk kell. Ami nyilván egy marhaság, kemény, test-, és idegölő munka ez, akár ingyen, akár pénzért csinálja az ember. Nem lenne rossz, ha ezt megtanulná végre a társadalom, illetve a nők is kikövetelnék a megfelelő kompenzációt a csilliárd órányi ápolásért, gondoskodásért. Node.

Ápoló és ápoló állások között a különbség ég és föld. Miért?

Continue reading