Túl a genderen: a gondoskodásról


Megjelent egy cikk, ami feminista szempontból elemzi a gondoskodó jellegű munkákat. Címe: “Gondoskodom, tehát nő vagyok? Meg kell válnunk a termelő- és újratermelő munkák nemekhez társításától“. A cikk nagyon sok állításával egyetértek, és annak is nagyon örülök, hogy a témáról elkezdődik egy dialógus Magyarországon is. Azt is maximálisan értem és egyetértek, hogy “Meg kell válnunk a termelő- és újratermelő munkák nemekhez társításától”.

Ráadásul nyilván Magyarországon még mindig ott tartanak a politikusaink, hogy az idősgondozást, a gyerekellátást, a betegek ellátását továbbra sem állami, össztársadalmi feladatnak gondolják, hanem a már jól ismert régi mantrákat erőltetve, a nők hatáskörébe igyekeznek visszatenni, és természetesen ingyen. Ilyenformán érthető, hogy a magyar szakemberek ezt gender ügyként fogalmazzák meg elsősorban. Véleményem szerint ez már régen nem elsősorban gender ügy, illetve ha megoldást akarunk találni a problémára, akkor célszerű inkább közgazdasági és érték kérdésként vizsgálni, inkább mint gender kérdésként:

  • Mit ér meg egy társadalomnak a gondoskodás?
  • Akarjuk ezt? Fontosnak tartjuk?
  • Érdekel minket, hogy a társadalom tagjai megfelelő gondoskodásban részesüljenek?
  • Akarunk-e mi magunknak, szeretteinknek, közösségeinknek megfelelő gondoskodást?
  • Ha igen, abból mi következik a politikákra nézve, ha nem, abból mi következik a társadalmi értékekre nézve, illetve akarjuk-e annak a felelősségét vállalni?

Az, ahogy a magyar politikusok a témát megközelítik,  az ő tudatlanságukat és felelőtlenségüket mutatja, illetve egyértelműen bizonyítják, hogy nem kívánnak a megoldásokban érdemi szerepet vállalni, de ez meg nem újdonság, mert eddig is ez volt. Én azt állítom, hogy ezen az alapon vitatkozni velük kontraproduktív, a meglévő viszonyokat konzerválja, és megakadályozza a megoldások keresését.

Az világos, hogy a magyar nők egyelőre ezek ellen a politikai elhangzások ellen tiltakoznak, ápolók, nőmozgalmárok is ezt a struktúrát igyekeznek megváltoztatni azzal, hogy nagyobb állami szerepvállalást követelnek, még mindig elsősorban gender kontextusban vizsgálva a problémát:

Az államnak jóval több pénzt kell az egészségügybe és a gyermekgondozási intézményrendszerbe tennie

Lázadozunk a Kövérákosok princípium kommunikációja ellen, állami részvételt követelünk, és ebben ki is merül az aktív megoldás-keresés. Vonakodunk belátni, hogy ennek nemhogy gyakorlatilag zéró esélye van, hanem a helyzet még inkább romlik: a politika nem kíván nagyobb szerepet vállalni és elfogadni sem kívánja, hogy a nőknek elege van az ingyen végzett gondoskodásból. Patthelyzet, aminek a következményeit az érintett gondoskodó nők, és a gondoskodásra szorulók szívják.

***

Nagyon érdekes azt figyelnem Angliában, ahogy a gondoskodó jellegű munkákkal kapcsolatos gazdasági és társadalmi problémákat a közmédia és a politika tematizálja. Az, hogy ezeket a munkákat nemi alapon a nők hatáskörébe utalni akarják, fel sem merül. Nincs olyan politikai szereplő, aki ilyet merne állítani, sőt az egész kérdés, ilyen módon nincs is a fókuszban.

Angliában az egészségügy rendszere az NHS (National Health Service), hosszú évek óta a társadalmi dialógus neuralgikus pontja. Mindig alulfinanszírozott, és mindig elhangzik a panasz, hogy a rendszer, az egyre több beteg és öreg miatt túlterhelt, és nem győzi a rá háruló feladatot.

Közben új népbetegségek vannak, melyekre nem találtak még megoldást:  túlsúlyosság, diabetes, rák, demencia, melyek a következő években várhatóan egyre nagyobb méretűek lesznek. A BBC Híradó rendszeresen közöl adatokat arra vonatkozóan, hogy ezek mekkora plusz költséget jelentenek a rendszernek most, és a várható jövőben.

A betegjogi, fogyatékosügyi, idősügyi érdekképviseletek és mozgalmak erősek, hangosan és aktívan követelnek jó, jobb, megfelelő ellátást. Közben a közmédiában folyamatosan derülnek ki “botrányos” esetek, rossz, elégtelen szolgáltatásokról, kórházakról, idősotthonokról. Az egészségügy, a gondoskodás, élő és intenzív terepe a társadalmi dialógusnak. Ugyanakkor egyetlen szó sincs arról, hogy ezt a nőknek kéne otthon megoldani, ingyen!

Az orvos, a nővér, az ápoló hiánycikk, és bár a linkelt magyar cikk azt mondja, hogy az ápolók világszerte lázadnak, Angliában ez például alig látható, különösen a Junior Doctor-ok hónapok óta tartó sztrájkjai fényében. Ebben a sztájkban nők és férfiak, fiatal orvosok együtt, egy platformon követelik a munkájuk tisztességes elismerését, elsősorban a munkakörülmények és bérek tekintetében.
A nővérek és az ápolók közel sem lázadnak annyira mint az orvosok, látszólag paradox, ugyanakkor nagyon is érthető okból: mert a care munkákkal kapcsolatos problémák mostanra társadalmi szinten nem elsősorban gender kérdések, ha a megoldásokat keressük. A gender viszonyok és igazságtalanságok csak kiegészítő tényezők már, és nem okok, ha a megoldások keresésére fókuszálunk.

Angliában pl. a nővérek és az ápolók gyakorlatilag nem lázadnak. Pedig most volt olyan terv, hogy orvosi szintű feladatokat is a nővérek nyakába tesznek, mert annyira kevés az orvos. A körzeti orvosok teljesen túlterheltek és kimerültek, ugyanúgy, ahogy a náluk alacsonyabb rangú gondoskodásban dolgozók is. A nővérek, ápolók nem azért nem lázadnak mert olyan jó dolguk lenne, és ahogy a cikk is írja, itt is alulfizetett szakma ez. Egyszerűen csak nem mennek az angol emberek ápolónak, nem is véletlen, hogy a szakma tele van többdiplomás keurópai nőkkel. Lehetőségem volt egy véletlenszerű angol kórház működését pár héten át vizsgálni. A betegekkel foglalkozó kórházi dolgozók 60+ %-a külföldi volt, abban az egy adott kórházban

Angliában nemrég emelték a minimálbért, és ettől remélnek valamilyen mértékű javulást azokon a területeken, ahova nem tudnak elég embert találni (pl. gondoskodó jellegű munkák), de ez láthatóan nem oldja meg a problémát.

Amíg a gondoskodó jellegű munkák a minimálbéres kategóriába esnek, amíg maga ez a szakma nem lesz elismert és értékén kezelve, addig hiába várjuk, hogy elég ember jöjjön a területre és megszűnjön az égető hiány.  De egyébként ugyanez a probléma számos más olyan területen is, ami nem “női” terület. A mezőgazdasági munkákban, a szolgáltató iparban, az online vásárlás miatt ugrásszerűen növekedő raktáráruházakban ugyanezek a problémák: nincs elég ember, nincs elég munkaerő aki ezek mellett a bérviszonyok mellett vállalná a munkát. (Illetve de, lengyel, magyar, stb. munkások, akiket utálnak is eléggé az angolok mostanra, és amely jelenség markáns oka lett a Brexitnek is.)

A gondoskodó jellegű munkák azért érdemelnek különös figyelmet, mert a gondoskodásra szorulók száma egyre nő, az ő ellátásuk színvonala csökken és ezt aztán érzik is az emberek keményen, a saját bőrükön. Előbb-utóbb mindenki gondoskodásra szorul, és olyankor, elesetten, kiszolgáltatottan, már rögtön érzi és tudja, hogy ez mit jelent. Az angol néniknek-bácsiknak nem vigasz az, hogy sok vidéki területekre már egyáltalán nem lehet ápolót találni, és ők otthonaikban tengődnek magukra hagyva. Csakúgy mint Magyarországon egyébként, csak Angliában ez még érdekli a közpolitikát és a médiát, és van a témának rendes érdekképviselete.

***

Miért állítom azt, hogy a kérdést nem gender ügyként kellene tematizálni?

  1. A jelen politikai és gazdasági folyamatok között, gyakorlatilag senkit nem érdekel érdemben a nők helyzete (as such) Európában. Rogyadozó gazdaságok, kiéleződő társadalmi feszültségek között egyre kevésbé érdekli a politikát a szociális ellátások rendszere, illetve a probléma láthatóan túlnőtt azon a léptéken, amit kezelni tudnának. Ebben a nőtémával, a nők helyzetével érvelni szinte vicces, és ebből bármi eredményt remélni, gyakorlatilag szerintem önámítás.
  2. A jelenlegi viszonyok között, közgazdasági és társadalmi értelemben nemhogy nem tudunk a szolgáltatásokon javítani, hanem a romlást is csak passzív szemlélőként tudjuk követni. A jelen keretek között, a jelen érveléssel egyáltalán semmilyen valódi ráhatásunk nincs a folyamatokra.
  3. Eközben a nők magukra vannak hagyva a gondoskodással kapcsolatos munkákban. Nemcsak a politikusok és a gazdasági struktúrák által, de a szakmabeliek, a nőmozgalmárok, az érdekvédők által is. Azáltal, hogy hozzáértők még mindig a politikusoktól követelik a változtatást, és vonakodnak bevallani hogy ennek nincs semmi esélye, még azt a lehetőséget is eldobják maguktól, hogy alternatív megoldásokat keressenek közösen. Lehetőleg együtt az érintettekkel, a nőkkel, a betegekkel, az idősekkel együttműködve.
  4. Vonakodunk kimondani, hogy a jelenlegi keretek között, saját vágyaink, realitásaink és érdekvédelmi tevékenységeink gyökeres átgondolása és átalakítása nélkül, a korábbi formában, törekvéseink bizonyosan bukásra vannak ítélve. És aminek nem elsősorban mi, ápolói, női érdekvédők isszuk meg a levét, hanem pont a gondoskodásra szorulók.
    Illetve azok, akik a gondoskodó jellegű munkákba beszorultan, gyereket nevelve, idős, beteg rokonaikról gondoskodva szépen teljesen felélik magukat és a saját jövőjüket. Továbbá ezáltal esélyük sincs arra, hogy a változó körülmények között el tudjanak indulni a saját öngondoskodásuk rendszerének kiépítése felé, esélyt adva maguknak, hogy kilépjenek a függő viszonyok közül, a saját öreg korukra való felkészüléssel, még aktív életük alatt.

Az EU-s szülési, halálozási és demográfiai statisztikák egyértelműek:

  1. A nők nem szülnek, irreális elképzelés hogy majd a szülésszámmal megoldódik az elöregedéssel járó gondoskodási szükséglet.
  2. A már meglévő gyerekek és öregek ellátására sincs elég ember, és gazdasági erőforrás.
  3. A probléma ütemesen növekszik.
  4. Akik már nőként bevállalták a gyerekeket és nem voltak elég erősek elhárítani maguktól az idős, tartósan beteg rokonok ingyen-ápolásának terhét, azok már most is nagyon rosszul jártak. Gender alapon érvelve, a politikusoktól megoldást követelve, semmit nem tudunk számukra adni. Nem is adunk. Sőt annak a lehetőségét is elvesszük, hogy érdemi társadalmi dialógus kezdjen kialakulni esetlegesen új, fenntarthatóbb életvezetési stratégiák kidolgozására.
  5. A mostani középkorú nők, a gyereknevelésre, idősgondozásra, betegellátásra fordított idejét senki nem téríti meg, és a jelenlegi keretek között a rendszer így ugyanolyan elesett, kiszolgáltatott és gondoskodásra szoruló függő embereket csinál belőlük, mint a mostani öregekből, akiknek legalább még van nyugdíja. Miközben erősen számíthatunk arra, hogy a mostani aktív generációknak, állami nyugdíja, bevétele már nem lesz.

***

Mi lehet a megoldás?

  1. Szembenézni azzal a ténnyel, hogy a politikától várni a megoldást értelmetlen idő és energia pocsékolás.
  2. A gondoskodó jellegű munkákra nem mint gender témára, hanem mint makró szintű közgazdasági problémára és közelgő katasztrófára tekintetni, és erre közgazdaságilag is megalapozott megoldást keresni, javaslatot tenni.
    Ha érték és cél, hogy az emberek megkapják a megfelelő ellátást, akkor nem minimálbéren kell tartani a gondoskodó jellegű munkákat, hanem ezek bérviszonyait helyből megszorozni minimum kettővel és garantálni ennek a hosszú távú fedezetét. Önmagában ez a lépés megoldaná a problémát, legalábbis egy időre. Amihez viszont szükséges lenne kimondani, hogy a nők már nem hajlandók elvégezni a gondoskodási munkákat ingyen, kár is ezen huzakodni a politikusokkal.
    Továbbá inkább azt erősíteni a nőkben, hogy nem is dolguk, nem is kötelességük a gondoskodó jellegű munkákat alapból magukra húzni. Ezt lehetne tematizálni, tényként kezelni, ezáltal visszadobni a felelősséget a politikusokra. Kilépni ebből a gender/princípium/kinekadolga huzavonából, és kész tények elé állítani a politikát.
  3. Amit szintén tehetünk még, az az, hogy arra biztatjuk a fiatalokat, hogy ezekkel a strukturális nehézségekkel még azelőtt nézzenek szembe, főleg nőként, mielőtt döntenének az saját életvezetési stratégiáikról és esetleg abban a helyzetben találnák magukat mint anyáik.

Ez, Angliában pl. már átment, ott senki nem a nőket akarja visszatolni a rabszolgaságba. Fel sem merül. A kérdés makrogazdasági problémaként van megközelítve. Hozzáteszem itt, Angliában sincs semmilyen érdemi megoldási javaslat és itt sem sikerült még kimondani, hogy ha egy társadalom számára érték és cél, hogy a rászorulókról rendesen gondoskodjon, akkor azt pl. nem célszerű minimálbéren akarni.
És hát az is nyilván egy opció, és közgazdaságilag is értelmezhető megközelítés, hogy kimondjuk, hogy az élet kemény, éljen mindenki addig amíg tud, és onnan társadalmilag leszarjuk, ahogy teszi azt például a magyar politikai elit. Kérdés, hogy tényleg ezt akarjuk-e?

Kapcsolódó cikkek a gondoskodás ára témában itt.

.

.

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

******************************************************************************

3 thoughts on “Túl a genderen: a gondoskodásról

  1. Csak néhány gondolat, ami eszembe jutott. Nemcsak a cikket olvasva, hanem régebben.
    Az, hogy ezek a munkák nem női munkaként vannak definiálva (ha tényleg), sztem még bőven csak annyit jelent, hogy nem pc kimondani, de mindenki tudja, kinek kell megcsinálni. Meg kellene nézni a statisztikákat, hogy mennyi az ilyen munkát végzők között a ffi és a nő. Ha az utóbbbiak sokkal többen vannak, akkor a dolog lényege nem változott. Csak nem beszélünk róla.
    Az, hogy sok nyugati nő ezt már nem vállalja, azért lehetséges, mert a keleti, megszorult helyzetben levő nők elvégzik helyettük. És azoknak még formális jogaik nincsenek sokszor, de a probléma látszólag nyugaton megoldva. És közben meg elképesztő károkat okoz a kibocsátó országoknak (jól képzett női munkaerő elszívása, családok szétszakítása, stb stb).
    Én azért feltennék egy kérdést az angol rendszerről is (úgy, hogy tudom, hogy sok magyar nőnek ez tényleg nagyon jó munka és bevétel): biztos, hogy az a legjobb megoldás, ha minden idős és beteg emberhez kirendelünk két ápolót és kifizetünk két bért (még ha nem is túl magasak)? Ez azért nem tűnik nekem valami nagyon gazdaságos és okos megoldásnak.
    Sztem azon kellene elgondolkodni, hogy az egyéni családi megterhelő megoldások és az elfekvők között találjunk olyan gazdaságos és élhető módokat, ami mind a finanszírozó államnak, mind az ellátott idősnek méltóak és megfelelőek. Erre van vmi törekvés?
    Persze tudom, itt a népek mentalitásának is változni kellene, hiszen sokan még azért szülnek gyereket, hogy legyen aki ellássa őket öregkorukban, meg inkább tengődnek a nagy (kifűtetlen, leromlott) házukban, mint eladják és egy részét erre a szolgáltatásra szánják. Valahogy ez az a szolgáltatás, amiért az_egyén_sem nagyon szívesen fizet.
    Ti hogy látjátok?

    Like

    1. Minden szavaddal egyetértek. Mert igen, valóban végsősoron nők ápolnak, de olyannyira, hogy csomó idős nő nem is enged magához férfi ápolót. Amit ugye nyilván megint csak meg lehet érteni, más vonatkozásban, ismerve, meg főleg nem ismerve hogy mennyi sok traumát szenvedtek el nők férfiaktól, az életük során.

      A másik dolog is, hogy ez abszolút nem hatékony, hogy 1-2 ápoló ápol 24 órában 1-1 vagy maximum két időst. Ez már most is fenntarthatatlan au UK-ban, és egyre inkább csak a gazdag emberek engedhetik meg maguknak, ahogy az önkormányzatok pénze fogy és az idősek szám pedig nő. És ugye demenciával évtizedekig el lehet élni ugy, hogy embertelen ápolási igényt tesz a környezetére az idős ember.

      És igen, abszolút el kellene gondolkozni hatékonyabb struktúrákon. Egyrészt én már első körben annak is örülök, ha van erről társadalmi dialógus, másrészt meg látható is, hogy vannak progresszív kezdeményezések, nők összeállnak és nénikommunát csinálnak, posztoltam erről már a fészen, megpróbálom majd előkeresni.

      Szóval ja, ez szerintem a gondolkodási irány pontosan, amiket mondasz.

      Like

    2. A matekból kiindulva, az ápoltaknak kb. fele nő, fele meg férfi (talán kevesebb, mint fele férfi, lévén előbb halnak), tehát a női ápolt nyugodtan ragaszkodhat női ápolóhoz (a férfi meg ragaszkodjon kérem a férfi ápolóhoz :).
      Na de azért tovább gondolkodtam ezen, hogy érdemes-e genderkérdéshez kötni ezeknek a munkáknak a tárgyalását. Szerintem azért igen, mert azt kellene már végre elérni, hogy ez a probléma (gyerek-, ház-, öregápolás) ne a nők nyakában maradjon. Mert amíg ez így van, akkor max a problémát görgetik a jobb helyzetűektől (ny-eu-i nők) a nehezebb helyzetűek (nem ny.eu-i nők) felé, jobb /kevesebb elvégzendő nem lesz.
      Megint matek: ha X ember problémáját X/2 embernek kell megoldani, az mindig nehezebb lesz, mint ha X ember problémáját X embernek kell megoldania. Súlyosbítja a helyzetet még, hogy az erre szánt erőforrásokról nem az az X/2 rész dönt, amelyik elvégzi a melót.

      A másik, amin tovább gondolkodtam: az van, hogy az egyénnek általában nem fontos, hogyan fog élni öregen – az emberek nagy része nem foglalkozik -eleget – az egészségével, nem készül az öregkorra, nem hajlandó mondjuk a vagyonából nagyobb részt erre a szolgáltatásra áldozni, stb. (max addig jutnak el, hogy majd a gyerek megoldja valahogy). Úgy érzem, mintha erre sajnálnánk a pénzt, energiát, időt, “akkor már úgyis mindegy”, “majd lesz valahogy” meg ilyesmi felkiáltásokkal.
      A társadalom meg ezekből az egyedekből áll össze. Na akkor hogyan kéne az egyénektől teljesen ellenkező álláspontot kialakítani társadalmilag (miszerint költsünk rá, gondolkozzunk rajta, legyen méltó).

      Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s