Szemtanúként állítom

Hogy egy nagy bögre langyos kacsazsírt sem érnek az imák és a fohászkodások, akár egész napokon át, ha közben nem nézünk szembe a saját félelmeinkkel, akarásainkkal, kisebbségi érzéseinkkel, egónk uralmával, és nem kezdünk velük valamit érdemben. Mire 90-ig eljutunk, ha egyáltalán, nem marad majd más, mint a paranoiás rohamunkban hangosan, rettegve harsogott ima, vizenyős, táskás, ráncos, rémült szemek, és az összeszorított, görcsös ujjak.

Úgy gondolom nem itt tartana a világ, ha emberek milliói nem messzi erőkhöz fohászkodnának megváltásért, erőért és segítségért, hanem azt sokkal inkább a saját lelkük bugyraiban igyekeznének felkutatni.

A békés öregséget, a halálos ágyon megélt teljességet, a megnyugvást és az örömöt, nem adják sem ingyen, sem céduláért, sem imáért önmagában.

Felix

Egy régi kollégám meséli, hogy meghalt az egyik idős néni az otthonban, ahol korábban együtt dolgoztunk. Ma ilyen borongós nap van, esik, fizikai okokból csak pihenek, merengek, élvezem a lassúságot, engedem át magamon a benyomásokat, gondolatokat, érzéseket, megfigyelem őket, megyek velük.

Elmerengek a nénin, aki meghalt. Jönnek sorban az emlékek, az arcok. Ez egy nagy otthon volt, többszáz lakóval. Mindig ugyanaz a rutin, ébresztés 7 után, reggeli, mosás, levinni mindenkit a nappali helyére, ha közösségképes akkor oda, ha kiabálós, verekedős akkor másik helyre. Foglalkozás, ebéd, csendes pihenő, tea, mise, vacsora, alvás. Közben pelenka cserék, itatás a melegben. (Megint olvasom a Csontbrigádot, beúszik a hasonlóság felismerése.)

Volt akit szerettünk, volt aki az idegeinkre, és a hátunkra ment. Continue reading

Túl a genderen: a gondoskodásról

Megjelent egy cikk, ami feminista szempontból elemzi a gondoskodó jellegű munkákat. Címe: “Gondoskodom, tehát nő vagyok? Meg kell válnunk a termelő- és újratermelő munkák nemekhez társításától“. A cikk nagyon sok állításával egyetértek, és annak is nagyon örülök, hogy a témáról elkezdődik egy dialógus Magyarországon is. Azt is maximálisan értem és egyetértek, hogy “Meg kell válnunk a termelő- és újratermelő munkák nemekhez társításától”.

Ráadásul nyilván Magyarországon még mindig ott tartanak a politikusaink, hogy az idősgondozást, a gyerekellátást, a betegek ellátását továbbra sem állami, össztársadalmi feladatnak gondolják, hanem a már jól ismert régi mantrákat erőltetve, a nők hatáskörébe igyekeznek visszatenni, és természetesen ingyen. Ilyenformán érthető, hogy a magyar szakemberek ezt gender ügyként fogalmazzák meg elsősorban. Véleményem szerint ez már régen nem elsősorban gender ügy, illetve ha megoldást akarunk találni a problémára, akkor célszerű inkább közgazdasági és érték kérdésként vizsgálni, inkább mint gender kérdésként:

  • Mit ér meg egy társadalomnak a gondoskodás?
  • Akarjuk ezt? Fontosnak tartjuk?
  • Érdekel minket, hogy a társadalom tagjai megfelelő gondoskodásban részesüljenek?
  • Akarunk-e mi magunknak, szeretteinknek, közösségeinknek megfelelő gondoskodást?
  • Ha igen, abból mi következik a politikákra nézve, ha nem, abból mi következik a társadalmi értékekre nézve, illetve akarjuk-e annak a felelősségét vállalni?

Continue reading

Vágjuk a fát. Magunk alatt…

Néha, sőt azt hiszem mostanra már állandósultan azt gondolom, hogy bolondok vagyunk. Homo Stultus. Tesz-vesz az emberiség, szaporodunk mint a sáskák, így aztán mégtöbben (t)eszünk-veszünk, de hogy mit, miért és milyen következményekkel, arra úgy tűnik alig van koncepciónk vagy rálátásunk.

Idén lement a Brexit és most Trump is elnök lett. Ami nagyon beszédes, az az, hogy mi volt a fiatalok akarata és szavazata a két nagy szavazáson.

Volt némi észrevétel, hogy hát a fiatalok nem éppen ezt akarták, de aztán elsikkadt ez a téma, a mindennapok áramlásában. Continue reading