Sosem értettem, viszont most sem


Csak ilyen villanások vannak most a szemem előtt, benyomás-foszlányok és a belőlük összeálló értetlenség és rémület.

Történelemből annó tanultuk a két világháborút. Tanultuk, olvastunk róla, néztük filmen. Sosem értettem: hogy lehet az, hogy emberek tömegei sétáltak be a vagonba, ellenállás nélkül. Hogy lehetett ez? Miről beszéltek előtte? Még otthon? Miről beszéltek közben? Mire gondoltak, miben reménykedtek, mikor átlépték a vagonajtót?

Olvasok egy cikket tegnap, hogy bosnyákok hogyan viszonyultak a szerbekhez, szomszéd a szomszédhoz, és hogyan viselkedtek végül velük a szerbek. Sikít a kín a szívemben: hogy tehetjük ezt egymással, magunkkal, testvéreinkkel, a saját fajunkkal?? (És sajnos minden egyéb más fajjal is.)

Nézem az angolokat, követem végig a brexit állomásait. Ingadozik a font, egy-egy optimista hír kapcsán megugrik, aztán visszaesik, de a tendencia, a közvélekedés elég stabilan ugyanazt mutatja. Theresa May mégis csak mondja a magáét, brexit means brexit, ennyi. És mennek tovább, lépkednek tovább, az elég nagy valószínűséggel tervezhető országjövő felé.

Nézem a magyar híreket, a népszavazásról, ezt a lélegzetelállítóan ostoba, üres, totálisan semmitmondó hülyeséget, amit a nép pénzéből tolnak, és a népet, ahogy sétál be az ajtón a semmibe. Engem nem a fidesz szavazók és az elkábított hívek érdekelnek elsősorban, hanem a Fidesz ellenzői, azok, akik látják, hogy ez az egész mekkora átverés, de csak mondják, hogy menjen a nép szavazni, legyen érvénytelen a szavazat, vagy maradjon otthon. Benne vagyunk a játszmában.

És akkor jön egy ilyen hír tegnap:

Ez pedig – akárhogy számoljuk – azt jelenti, hogy a szavazatszámláló bizottságok többségében egyetlen ellenzéki tag sem lesz, hogy ellenőrizze a választások tisztaságát.

Itt akkor megint lefagy az agyam és nem értem. A történelemkönyvekben leírt, távoli, ködös múlt elevenedik meg, és válik a mese mindennapi valósággá.

Most akkor jól értem, hogy tök mindegy ki mit csinál, elmegy-e vagy sem, otthon marad-e vagy sem, mert semmilyen kontroll nincs az eredmény felett? Ezek után hogy lehetséges az, hogy bárki még felveszi a cipőjét aznap, és rááldoz az életéből valamennyi órát, önként odamegy, bohóckodni, egy rajta teljesen kívül álló mese szereplőjeként? Nem ugyanaz-e ez, mint ahogy az emberek anno besétáltak a vagonba? Más, gonosz, és kíméletlen emberek játékának bábjaként, ellenállás nélkül?

Olvasok blogokat, beszélgetek, csetelek emberekkel, követem csoportokban vélemények, sorsok, közösségek alakulását, sok éve már. Olvasom a sorokat, hallgatom a szavakat, kirajzolódnak belőlük történetek. Ha ismerem is a beszélők életét, látom a saját szememmel is az életük eseményeinek és történéseinek folyamából kirajzolódó valóságot, megrémülök. Az emberek hogyan nézik, hogyan látják azokat a történéseket, amelyek a saját életük irányát markánsan befolyásolják? És hogyan értelmezik? És mit csinálnak ezek alapján (vagy mit nem csinálnak)? Az adott pillanat túlélése tényleg ennyire nehéz anélkül, hogy a jövőnket ne áldozzuk be érte?

És nézem a nénit is, aki 91 évesen még mindig felháborítónak találja, hogy az ember egyszer meghal, és ezzel a ténnyel egyáltalán nem tud mit kezdeni.
?????????
Ez így hogy????
Hogyan lehetséges ez????

Milyen lények vagyunk mi? Milyen létezők? Mit művelünk magunkkal? És mit művel velünk a saját agyunk? Mit tesz a mentális kényelem a realitásérzékünkkel? Merre tartunk? Mit szeretnék? És mit érünk el ehelyett?

Mit művelünk?
Az USAban, a szabadság, a tolerancia, az emberi jogok hazájában (?) kőolajvezetéket fektetünk az indiánok földjére, tesszük tönkre az ivóvizüket, pedig ők ezt határozottan nem szeretnék.
Bántalmazó anya életmódblogot ír, morális kérdésekről és eszmékről értekezik, de a bántalmazásról hallgat, pedig még tudatosan is tudja, hogy bántalmaz, azon viszont nem változtat.
Politikusaink az ország érdekéről beszélnek de szétverik az oktatást, és benne a még Magyarországon élő gyerekek jövőjét.
Kényszerpályán lévő nő Angliában akar ápoló lenni, de berzenkedik, hogy a munkaadó miért kér tőle részletes önéletrajzot.
What??????

Ülök és rémülten nézek. Egy merő rémület lesz majd figyelni, ahogy az emberek elmennek szavazni, hazamennek, isznak egy sört, megveregetik a saját demokratikus vállukat, hogy jó polgárként cselekedtek, vagy azért mert tudatosan nem mentek el szavazni, és azt gondolják urai voltak a helyzetnek. Vagy nem ezt gondolják? Gondolnak egyáltalán valamit? Vagy csak ilyen kósza, tudatalatti érzetektől vezérelve próbálják túlélni a következő percet is?
Miközben, innen nézve nagyon úgy látszik, mintha csak simán besétálnának a vagonba. És majd berzenkedünk a szavazás eredményén, és azt gondoljuk, hogy volt a folyamatokra hatásunk? Pedig lehetett is volna, csak nem így. Vagy nem?

Azt mondja a nagy könyv, hogy a teremtés koronái vagyunk. Hát nem tudom. Fura egy könyv.

Ember vagyok én is. Homo Sapiens. Whatever it means.
Azt hiszem, sajnos, nincs mire büszkének lennünk, ennek kapcsán.
Az ember néha már annak is örül, ha megőrülés nélkül képes nem elfordítani a fejét arról, ami lát. Lehet talán ez a kín vezette át azokat az embereket is a vagonajtón. És emiatt mennek el majd a népek most is szavazni.

De legalább jó zene szól a fejemben:

 

.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s