Lassan 30 év odázás után


1989-ben volt a rendszerváltás. Meghalt Kádár, új kapuk nyíltak. Fiatalok léptek bele egy új, lehetőségekkel teli térbe. Tele voltunk reménnyel, hittel, tettvággyal.

Készen kaptunk jó munkákat, lehetőségeket. Vagy nem. De elvoltunk. Politikusaink, Antall, Torgyán, aztán a többi, kezdték beszélni a sok hülyeséget, meg megosztani az országot. Társadalmi kontroll zéró, az új középosztály síelt és nyaralt, pörgette a GDP-t, egyébre nem futotta a társadalmi felelősségvállalásból.
A választásokon a nép arra szavazott, aki nagyobban ígért, gátlástalanabbul bátrabban blöffölt. A budapesti értelmiség az egóját fényezte, iszonyatos arroganciával volt képtelen érdemben reflektálni a társadalmi igényekre, pl. a vidék társadalmi problémáira. A baloldali értelmiség gyakorlatilag beleszart a közepébe mindennek, ami nem a saját, egy méter sugarú komfortzónáján belül volt, és bámulatos gőggel fikázott mindenkit, aki nem úgy gondolta ahogy ő. Így egymást is. A Magyar Narancsot vagy az ÉS-t olvasva az ember behányt a sarokba egy idő után, csúcsra járatva önigazolt az elit, a karosszékből.
Nem lett értékrendbeli, közös nevező. El is tűnt szépen a baloldal a süllyesztőben, és az un. liberális értékrend, a közösségi viselkedési minimumok, és működési mechanizmusok kidolgozása is elmaradt, érdeklődés hiányában. Maradt a magyarságnak a feudalizmus, és a gyűlölködés.

Az ország, a társadalmi szövet szétesett, atomjaira, ezek az atomok is egy ideje fejvesztve menekülnek mindenfele a világba.

Most viszont egy ideje látok egy érdekes jelenséget. Mivel már annyira elszaródott a helyzet, hogy az tovább, az egyéni életek szintjén nem tartható, így sokan elkezdték megcsinálni a saját változásaikat. 50+ évesen, nyelvtudás nélkül is nekiindulnak. Ápolnak, kertészkednek, mosogatnak, újságot hordanak emberek, korábbi balosok és jobbosok, értelmiségiek és prolik egyaránt. Az angol öregek fenekét többdiplomás magyar értelmiségiek törlik, angol minimálbéren. Meg gondolom a németekét is.
Vért pisil a nép, de mégis, boldogul. Már aki beleáll. És persze akkor sem mindenki. Nincsenek csodák. Vannak viszont csodás történetek. Beszélnek a saját újrakezdésükről azok, akik beleálltak a változásba. Inspirálóak, kemények.

Számomra ez rettentően üdítő és felszabadító, bár azt gondolom nem itt tartana az ország, ha erre nem 30 évet kellett volna várni.

De mindegy is, ez van, ezzel dolgozunk. Aka, innen szép nyerni.

 

 

 

.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s