Lassan 30 év odázás után

1989-ben volt a rendszerváltás. Meghalt Kádár, új kapuk nyíltak. Fiatalok léptek bele egy új, lehetőségekkel teli térbe. Tele voltunk reménnyel, hittel, tettvággyal.

Készen kaptunk jó munkákat, lehetőségeket. Vagy nem. De elvoltunk. Politikusaink, Antall, Torgyán, aztán a többi, kezdték beszélni a sok hülyeséget, meg megosztani az országot. Társadalmi kontroll zéró, az új középosztály síelt és nyaralt, pörgette a GDP-t, egyébre nem futotta a társadalmi felelősségvállalásból.
A választásokon a nép arra szavazott, aki nagyobban ígért, gátlástalanabbul bátrabban blöffölt. A budapesti értelmiség az egóját fényezte, iszonyatos arroganciával volt képtelen érdemben reflektálni a társadalmi igényekre, pl. a vidék társadalmi problémáira. A baloldali értelmiség gyakorlatilag beleszart a közepébe mindennek, ami nem a saját, egy méter sugarú komfortzónáján belül volt, és bámulatos gőggel fikázott mindenkit, aki nem úgy gondolta ahogy ő. Így egymást is. A Magyar Narancsot vagy az ÉS-t olvasva az ember behányt a sarokba egy idő után, csúcsra járatva önigazolt az elit, a karosszékből.
Nem lett értékrendbeli, közös nevező. El is tűnt szépen a baloldal a süllyesztőben, és az un. liberális értékrend, a közösségi viselkedési minimumok, és működési mechanizmusok kidolgozása is elmaradt, érdeklődés hiányában. Maradt a magyarságnak a feudalizmus, és a gyűlölködés. Continue reading

Intimitás és felszabadulás

Ez egy intim munka. A testének minden külső részét ismerem, négyzetcentire tudom, hogy hol piros a bőre, hova, milyen krém kell, hol száraz, hol irritált. Becsavargatom a hajába a csavarókat, kiszedem, befújom lakkal. Olyankor illatozik, mint egy fodrászműhely a hetvenes években.

Mikor nehezen kel ki a székből, és én mellette állok, hogy segítsem, belekapaszkodik a combomba, és elnézést kér, ez nem angol módi. De azért újra belekapaszkodik és ezzel nincs semmi gond. Mostanra ismerjük, tudjuk egymást, megbízunk egymásban. Continue reading

Apró örömök

Aprók, de nem is annyira aprók. Így kitöltik a teret.

Amikor az ember elmenedzselgetett már egy családot, egy házépítést, néhány vállalkozást, önkéntes (túl)vállalás(oka)t, egy szerencsétlen, bántalmazó országban, majd sikerült kimenekítenie a családját, és egy másik országban új életet kezdeni, akkor onnan nézve ez a munka kész leányálom. Erről már többször is írtam, és újra meg újra rádöbbenek.

Arról is írtam már, hogy miért nehéz ez, és milyen szakmai ártalmak vannak. Ebből szerintem kettő a leginkább kezelendő: a depressziós, kilátástalan, idős ügyfélről átragadó depresszió lehetősége az összezártság során, illetve az, hogy a szobafogság alatt viszonylag sok az ember ideje és elkezd pótcselekedni, dohányozni, nassolni, szétesni lelkileg, mentálisan. (De ezekkel mind lehet dolgozni, részben ebben is rejlik a belső fejlődés lehetősége.) Continue reading

Vállalkozz fiatal! Ööö… Magyarországon vagy Angliában?

Nem leszek most sem higgadt, sem szimpatikus. Belefutottam egy magyar felhívásba: “Vállalkozz fiatal!” És így éreztem ahogy a szar kezdi elönteni az agyam. Régi emlékek tódultak elő, szépen párhuzamba sorakozva a mostani valóságommal.

Magyarországon vállalkozz fiatal! Anyaként, nőként is vállalkozz (a munkaerőpiacra úgysem kellesz)! Majd az neked jó lesz, hát nyilván! Szépen visszatejelsz az államnak havi 50-60-70 ezret alaphangon, büntetésből TB-t, bankköltséget, könyvelőt, akkor is ha nincs egy vas bevételed sem! De azért csak vállalkozz, van rá program, jöhetsz hozzánk megtanulni, mert mi, pl. az OFA, legalábbis jó pénzt kapunk, ha rá tudjuk szedni a népet a kis magyar vállalkozási öngyilkosságra. Continue reading

Intimitás

Eljöttek az unokák meglátogatni a nénit a hétvégére. 37 és 30 éves, meglett férfiak. Testeik kitöltik az egész nappalit. Kedvesek. Fáradtak, dolgoztak, bulizak a héten sokat.

Fekszik mindenki a szobában szanaszét, a néni a foteljában, nézik az olimpiát, kockulnak a tabletjeiken, beszélgetnek, alszanak.

Semmi nem történik, csak béke van. Continue reading

Illúziók nélkül is

Mindenki meghal.

Pusztítjuk a bolygót.

Pusztítjuk az élőlényeket.

Pusztítjuk egymást.

Hülyeségeket, értelmetlen dolgokat csinálunk.

Szaporodunk, mint a sáskák.

Kicsik vagyunk és jelentéktelenek.

Az univerzumról gyakorlatilag nem tudunk semmit.

Még genyók is vagyunk ráadásul.

A testünk elkopik, fáj, beteg. Ha még nem, akkor majd. Jó esetben.

*

Ha ezekkel mind szembenézek, az érzéssel amit így ezek keltenek, rendesen, bele, a szeme közé, és érzem a feszülést a szegycsontomnál, ami elkezd felfelé kúszni és kitörni, egy gigantikus, felszabadult, szabad nevetésben!
Na, az egy jó érzés!

Nem nyerhetünk! Nincs jövő!

És még így is lehet határtalanul boldognak és szabadnak lenni!
Talán így csak igazán!

Plusz a végtelen hála, hogy nem vagyok éhes, szomjas, nem fázom, nincs körülöttem háború, szerethetek és szerethetnek, és még sok fontos egyéb.

*

Bocsi:

apokalipszis