Cím nélkül


Az a szar ebben, hogy nincs miben reménykedni. A TV-ben műsor, Michael Jacksonról, aki élete erejében iszonyú dinamikusan és szenvedélyesen táncol, beszél a lábról, zenéről, majd szétveti az élet, ja és egyébként már nem is él. De a néni meg én ülünk a fotelban és nézzük, majd kimászunk a fürdőszobába, ahol egy fenéktörlés is órási energiákat követel és emészt fel. Hát nem könnyű.

Közben nem tudok nem arra gondolni, hogy aki igazán erős az nem Jackson, aki kiszállt fiatalon, hanem a néni, aki ilyen állapotban is hajlandó újra és újra felkelni és megvívni a csatát minden nap. Közben tisztában vagyok azzal is, hogy ez így tiszta hülyeség. Mármint ezt gondolni.

Nem tudom. Annyira bonyolult érzések ezek.

Annyi tanulság és benyomás van minden nap, néha úgy érzem összenyom. Lehet nem kéne ezzel ennyit foglalkozni, de hát az is hülyeség.

De aztán az életerő elfogy egyszer, illetve napról-napra fogy. Túl sokszor jön szembe a kilátástalanság, a reménytelenség és a jövőtlenség. Közben a fogmosás is egyre nehezebb.

Nem egyszerű ez sehogy sem. Addig érdemes élni amíg lehet, mert aztán utána meg már nem lehet. Szépen élni és megélni az életet. Ez így elég jó célnak tűnik. És persze úgy, hogy olyat ne csináljon az ember amit utána nagyon megbán, de már nem bírja visszacsinálni, meghát az is fontosnak tűnik, hogy az élet végén a tükörrel is barátságban maradjunk. Lelkiismeretileg, nem kinézetileg, úgy értem.

Átjött egy régi barátnője, harminc éve barátok. Az azt jeleni, hogy 60 éves volt mikor először látta. Ami nekem még jó sokára lesz. Összenyomnak ezek a nagyságrendek is.

Más. Ha az ember komolyan vallásos, és pl. igazán hisz istenben, Jézusban, a mennyországban meg minden, akkor hogy lehet az, hogy fél a haláltól? Ezt totál nem értem. Logikailag nem jön ki.

Most olvasom, hogy egy 91 éves néni védte meg a PhD-jét. Csak hogy legyen min tovább töprengeni.

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s