Nem bírják anyagilag, nem bírjuk anyagilag


Kinek a dolga elvégezni, és miből kellene finanszírozni? Állandó kérdés, és továbbra sincs nincs fenntartható, társadalmi válasz.

Mert hogy is van ez?

Az ápolásért Angliában egy bentlakásos ápoló ennyit keres. A kollégáim, nagyobb része mind diplomás, magasan képzett, magyar, román, stb. nők, középkorúak többnyire. Anglia a reál-diplomás ápolók Mekkája.

Ez nem egy egyszerű munka, nagyon nem mindegy, hogy pl. egy ügynökség, vagy egy ápolást vállaló cég kit vesz fel, kit mer kiküldeni az abszolút kiszolgáltatott idősek otthonaiba, 24/7 -es műszakokra. Ráadásul egy olyan országban, ahol ha valaki hibázik, a cég számon van kérve és keményen felelősséget kell vállalnia.

Szerencsére mivel K-Európa, és ezek közül is Magyarország, ontja magából népét kifelé, így Angliában van lehetőség megfelelő embereket találni a munkára. Bár hozzáteszem, még így is hiány van a nyelvet megfelelően beszélő, figyelmes ápolókból.

A cég, nekünk, az ügyfélnek számlázott díj kb. felét fizeti ki, tehát egy idős ember, ha állandó ápolóra szorul, az neki havonta kb. 3200-5000 fontjába fog kerülni. Már ha egy ápoló elég. A néni akinél most vagyok, éjszakánként bóklászik, így két ápolóra van szüksége váltásban, mert egyébként nem bírható az alváshiány.

Ez még itt is rengeteg pénz, és bár a magyar ápolók rém boldogok, mert a fizetés mellett szinte nincs költségünk, sem lakhatás, sem kaja, így elég tetemes összegeket lehet megtakarítani, azt viszont tudni lehet, hogy ennyi kereset itt nem számít soknak. Angolok nem is nagyon vállalják a munkát, ha jól tudom. Kedves k-európai hölgyek ápolgatják az angol középosztály idősödő tagjait, már aki megengedheti ezt magának, és nem kényszerül otthonba. (Aki jót akar a szüleinek, soha ne adja a mamát vagy a papát otthonba, ha egy módja van rá! )

Anyway.

Ilyen bérviszonyok között nagyon nehéz jó ápolót találni, olyat, akire jó szívvel bízhatjuk szerettünket. Ez egy alapvetően kuli munka, és az emberek legtöbbször azért vállalják, mert pénzt akarnak keresni. Nem mindenki Teréz anya, élettapasztalat-gyűjtő, vagy spirituális segítő, hogy úgy mondjam. Ami nem egy meglepő adat, de hivatástudat nélkül jó munkát végezni, ebben a műfajban nem egyszerű, és a munkaerőpiacról néhány gyerek felnevelése közben kiszorult mérnöknők, vagy gyereket nem is vállalt bölcsészek, tanárok, ritkán képzelték így a karrierjüket az egyetemi jelentkezéskor…

Mire is akarok kilyukadni?

Arra, hogy még ebben a gazdag országban is, ilyen ápoló ellátással a perifériákról, nagyon nehéz ügy és nagyon drága az idősgondozás. Valójában még nekik is nagyon megterhelő anyagilag.

Az a helyzet, hogy a társadalmainkban nincs sem keret, sem szándék, sem fedezet arra, hogy az öregeinkről, a betegeinkről gondoskodjunk. Hiába beszél bármelyik politikus vagy pap másképp, hiába a nagy szavak és a pátosz, valójában senkit nem érdekelnek az öregek…
Maximum a szavazatuk, amiért politikusaink gyakorlatilag bármit képesek behazudni.
Meg a saját, bűnalapú hitvilágunk, ami tiltja a tisztes és méltó halált, hála pl. az egyházak önreflexiótlan, történelmi léptékű agymosásának működésének.

Látom a családokat, a családtagokat, látom azokat is akik szeretik a mamát és azokat is akik nem, hogy mekkora teher a családnak az ápolás költségét kifizetni. És látom azt is, hogy ahogy fogy a pénz, de a mama még mindig él, úgy lesz egyre türelmetlenebb a család, és úgy lesz egyre rosszabb a néni élete. A bácsik ilyenkor már nem nagyon élnek.

Azt mondja ma nekem a néni… Néha nem világos neki hogy én is az ápolója vagyok, és így T/3-ban beszél “az ápolókról” és “az orvosokról”. Szóval meséli, hogy ő nem bízik a gyógyszerekben, mert szerinte azért adják ezek neki, hogy ne legyen annyira mozgékony, mert mindenki attól fél, hogy ő majd elesik és akkor, mi is az a szó?, ja igen, kártérítést kell fizetniük ha kórházba kerül. Ezért a rendszer (ezt nem ezzel a szóval mondta, de ez volt a lényeg), úgy gyógyszerezi őt, hogy ne mozogjon annyira. Mondom neki, de az valójában veszélyes, hogy ha elesik, mert meg is halhat. Erre tök komolyan a szemembe néz, és azt mondja, hogy “dehát meg kell halnunk valamiben” (but we HAVE to die somehow)! (Itt még beszélgettünk egy keveset a halálról, hogy ő ehhez hogy viszonyul de most azt nem hozom ide.) Ami most a lényeg, hogy pl. ez a néni is teljesen tisztán látja, hogy neki ez így nem jó. Semmiképpen nem jó. És még a családja is egyre türelmetlenebb vele és keresik a megoldást, hogy hogyan tudnák finanszírozni a néni ápolását.

Mit érdemel az a társadalom, amelyik mesterségesen életben tartja teljesen kiszolgáltatott és tehetetlen tagjait, majd pedig tökéletesen leszarja hogy mindezen tagok hogy vannak, hogy élnek, akarnak-e egyáltalán élni? Miért csináljuk ezt? Nem abúzus-e ez önmagában?

És kinek a dolga ezt a munkát elvégezni, és kinek a dolga ennek az árát kifizetni?

Sem a családok, sem a politika nem tudja és/vagy nem akarja megfizetni az árát azoknak az elveknek és céloknak, melyeket saját erkölcsi és morális rendünkből levezetünk. Akarjuk az életet, akarjuk az öregeinket, akarjuk a harmóniát, és nem akarunk cserbenhagyást, magára maradást. Nem akarjuk az öregeinket eltenni láb alól. És a régi időkhöz képest meg is vannak már az eszközeink és lehetőségeink a hosszú és szép életre. Mármint nem mindenkinek, de az megint egy más kérdés. Jobban megvan mint régen.

Nem lenne itt az ideje, hogy ha már sikerült megszülni ezeket az értékeket és célokat, akkor a társadalmainkat is mögé gyúrnák ezeknek, és ahelyett hogy teljesen értelmetlen dolgokra költenénk, lsd. pl. stadionok, kisvasút, holdra szállás, zsírleszívás, vagy kinek mi, ami pazarlásnak tűnik, odafigyelnénk a kiszolgáltatott emberekre? Nem lenne ideje az adórendszert, a közgazdasági rendszereinket úgy átalakítani, hogy abban egyenlőbb hozzáférése legyen a javakhoz azoknak is, akik most ezekből kiszorulnak? Vagy ha nem, akkor miért játsszuk itt az eszünket elvekről és értékekről papolva, miért nem mondjuk ki, hogy valójában szarunk az egészre? (És próbálunk meg szembenézni azzal a ténnyel, amit ennek kimondása jelentene a saját öreg korunkra nézve.)

És nem igaz az, hogy több gyereknek kellene születnie, hogy eltartsa az öregeket, ez egyszerűen hazugság, vagy hozzá nem értés. Nem kell, nem szabad, hogy a népesség tovább növekedjen! A jelenlegi erőforrásainkat kell úgy átcsoportosítani, a prioritásainkat úgy átgondolni, hogy arra jusson ami tényleg fontos, az oktatás és az egészségügy, megújuló energiaforrások, és olyanra ne jusson ami csak tőkemegsemmisítés, a fegyverkezés, a háborúk, a fracking, stb.

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s