Élni akar


Könyvtáros volt korábban, minden ruhája szép, finom, a szoknyája színe harmonizál még a fotelével is. Okos és figyelmes, követi az eseményeket. Szomszédsági, családi, baráti és egyházi közösségeinek is egyaránt mindig aktív és nagyra becsült tagja volt, ma is az. Csak már nem ő megy, hanem hozzá jönnek. Skypeol felnőtt unokáival.

Első férje meghalt, a háborúban, lelőtték a gépét. A második férje is meghalt már. Második férjének két testvérét ölték meg a háborúban. Történelme van, múltja, emlékei. Elbeszéléseiben az időtáv néha 60-70 év ugrás, egy mondaton belül. Emelt fejjel, méltósággal mesél az évtizedek során megélt fájdalmakról is. Csak emlékezik, nincs dráma. Meg egyébként is én kérdeztem, nem magától mondja. Szeret mesélni, kalandozni az emlékeiben.

Élni akar. Megküzd a gyógyszerekkel, azok mellékhatásával, a 91 év fáradtságával, és amikor napokon keresztül sokat pihent, feláll és azt mondja, ez nem jó így, többet kell mozognia, és járkáljunk, és remegő lábakkal kétszer végigmegyünk a nagyszobán, és elsüt egy-két poént majd totál kimerülten visszahuppan. Nem adja fel.

Bámulva figyelem. Nagyon sok erő kell 91 év fájdalmát elviselni, és még mindig akarni élni.

És ő még régimódi nevelést kapott, szégyenkezik a teste miatt, zavarban van zuhanyzáskor. Túl közeli és túl intim ez a viszony, egy ápolóval. És ezzel kell együtt élnie, minden nap. Emelt fejjel.

Bemegy a vécébe, number 2, így kódolják a nagydolgot, és azt már nem akarja, hogy én töröljem meg utána. Kint várok, mikor vécén van. Hosszasan időzik, kérdezem jól van-e, jól van. Csak még pár perc. Semmi gond, take your time, csak azért kérdezem, hogy nincs-e gond. Nincs gond.

Tudom, hogy rettentő kimerült és hallom, hogy küzd. Aztán hív.

A földön elkent number 2, mutatja, a gurigán is, azt észre sem vette, káosz van. Néz rám, el van keseredve, szinte fáj a tekintete, mondja, hogy meg akarta egyedül oldani, de aztán leesett, fel akarta szedni, de letérdelni nem tud, majdnem elesett, és szétkente, és borzasztó ez neki. És szörnyen fáradt, gyenge. Érzem a fájdalmát. Gyere, mossunk kezet. Úgy. Menjünk be a szobába, ülj le, pihenj. Leül, piheg, pihen kicsit. Közben felmosom, kidobom, elrendezem, nincs duma.

Aztán nézzük tovább a tévét. Elrendezi maga körül a cuccait, és nem beszélünk róla többet. Haladunk tovább, kint szürkül, lassan eltelik életének 33 241-ik napja is. És még mindig tud méltósággal nyugovóra térni.
Azt hiszem egyébként, hogy boldog is.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s